Kezdődik a nyári vakáció

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Véget ért június 15-én mintegy 1,2 millió általános és középiskolás diák számára a 2015/2016-os tanév és elkezdődik a két és fél hónapos nyári vakáció. A diákok az idén is számos nyári tábor, programlehetőség közül válogathatnak a szünidő hasznos eltöltéséhez – írja az mti.

Újdonság a multitáborok megjelenése, ezek több tábortémát ötvöznek. A gyerekek kézműveskednek, de lovagolnak is, ahogy angolozni is van lehetőség, de sportprogramokat is szerveznek. Rendkívül népszerűek a multisport táborok is, ahol több sportágat próbálhatnak ki a gyerekek, sőt a szakemberek a tábor végeztével tanácsot is adnak, milyen sportággal érdemes foglalkozniuk. Idén slágernek számít a kalandtábor és a klasszikus sporttábor. A képzeletbeli dobogó harmadik helyére a készségfejlesztő táborok kerültek, őket pedig a katonai és lövésztáborok követik.
A szülők közel ötöde keresi a katonai táborokat. A táborok extrém verziói is nagyon népszerűek, ahol erdei vagy dzsungelkörülmények között kell missziót teljesíteniük a táborlakóknak. Az ilyen vakációs üdüléseken térképészeti, hadászati és lövészeti ismereteket is szeretnek a gyerekek
A táborok árait tekintve óriási szórás tapasztalható: míg egy átlagos ottalvós tábor ára egy hétre jellemzően 32 ezer-35 ezer forint, addig a Táborfigyelőn található ottalvós tábor 11 ezer forintért, de 169 ezer forintért is. A napközis táborok átlagára 18 ezer és 20 ezer forint között változik, itt a legalacsonyabb táborár 16 ezer forint, míg a legmagasabb mintegy 80 ezer forint.
Sok diák munkát vállal a szünidő alatt. Az egyszerűbb irodai munkák mellett a nyári fesztiválokon, strandokon is szívesen  dolgoznak a vakáció idején a fiatalok. A szakemberek azt tanácsolják, hogy lehetőség szerint iskolaszövetkezeten keresztül vállaljanak munkát.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az idén is meghirdeti a Nyári diákmunka programot 1,9 milliárd forintos támogatási összeggel. A program keretében a 16-25 év közötti diákok kaphatnak a területi, települési önkormányzatoknál vagy önkormányzati fenntartású intézményeknél munkalehetőséget. A programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a kezdő időpontban, július 1-jén már betöltötték a 16. életévüket, befejezésekor, augusztus 31-én pedig még nem múltak el 25 évesek. A diákok június 20-tól jelentkezhetnek a programban való részvételre. A program a béreket támogatja, a százszázalékos támogatás legfeljebb két hónapra adható, július 1. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás időtartamra. A támogatás a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg. Így a szakképzettek esetében 96 750 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezők esetében 83 250 forint lehet személyenként és havonta a támogatás.

Comments are closed.