Ha szereti a kenyeret, van egy rossz hírünk

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Jelentősen drágulhat a kenyér és a pékáru – ezt a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkárhelyettese.

Akár 30-40 százalékkal is drágulhat a kenyér és a pékáru a közeljövőben – számolt be róla az atv. A csatorna Híradójának a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkár-helyettese ezt azzal indokolta, hogy nőttek a költségek, amit súlyosbított az aszály és a gyenge termés.

A gabonatermesztők szakmai szervezete ugyanakkor azt mondta a csatornának, hogy annyi termett, ami a hazai fogyasztásra elegendő.

A tudósítás bemutatott egy zalai pékséget, amelyet bezárnak augusztustól. A pék azzal indokolta a döntést, hogy az eddigi áramszámlája több, mint a háromszorosára emelkedne, amelyet már nem tud kigazdálkodni. Árat sem tud emelni, mert azt meg már az emberek nem tudják kifizetni.

Comments are closed.