Göncz Árpád nevét veszi fel a Tizenötödik szociális intézménye

Simán átment az októberi kerületi képviselő-testületi ülésen Cserdiné Németh Angéla polgármester javaslata, úgyhogy hamarosan hivatalosan is Göncz Árpád nevét viseli a XV. Kerületi Önkormányzat Egyesített Szociális Intézménye.

Az intézmény eddig nem rendelkezett saját elnevezéssel, az indoklás szerint a rendszerváltás utáni Magyarország első köztársasági elnökének nevével viszont méltó módon ki lehetne fejezni a szakmai tekintélyét.

Az ESZI igazgatója maga javasolta, hogy a szociális munka napján november 12-én vegyék fel Göncz nevét, aki 1998-ban személyesen avatta fel az intézmény Molnár Viktor utcai épületét. A kerületben idén már felavattak egy a politikus arcát ábrázoló emlékművet is Göncz Árpád századik születésnapján március 25-én.

Az elnevezés hivatalosan 2023. január 1-én változik meg Budapest, Főváros XV. Kerületi Önkormányzat Göncz Árpád Szociális Intézményre, rövidebb néven Göncz Árpád Szociális Intézményre, még rövidebb néven pedig GÁSZI-ra.

A név felvételéhez természetesen Göncz Árpád családja is hozzájárult.

Az indítvány a Mindenki a Tizenötödikért frakció 14 képviselőjének, illetve egy függetlenjének igen szavazatával ment át, nemmel csak a Fidesz-frakció szavazott, ez öt főt jelent.

KÉP: Subits-Tóth Gergő

Comments are closed.