A kerület ikonikus fagyis nénije 89 évesen is aktív
Mi az, ami 89 évesen is erőt ad az embernek ahhoz, hogy hétről hétre a legendás „csavaros fagyival” – vagy csak egy őszinte mosollyal – lássa el a kerületieket? Többek között erről beszélgettünk Újpalota ikonikus alakjával, a sokak által csak Erzsi néniként emlegetett Nagy Jánosnéval.
Hogyan került a fővárosba?
A férjem által kerültem ide, először még Újpestre, ott volt albérletünk. Ő itt talált munkát „kutyás rendőrként”. Jó beosztása volt akkor, megbecsülték őt. Nekem először még szalag mellett kellett dolgoznom. Képzelheti, olyan volt az nekem, mint a börtön.
Hogyan kötöttek ki végül Újpalotán?
Ott álltunk két gyerekkel, úgyhogy nagyon kellett volna már egy tágasabb lakás. Egyik délután hazajön a férjem azzal, hogy sikerült kijárni a 15. kerületi tanácsnál, lehet egy nagyobb lakásunk Újpalotán. Erre mondtam neki, hogy nézd meg azt a lakást, de én a másodiknál magasabbra nem megyek!
Ez 1969-ben volt, ugye?
Igen, akkor épült az egész lakótelep. Tulajdonképpen mi voltunk az első lakók.
És a család? Az unokák nem mentek Nyugatra?
Nem, hál’ Isten mindenki itt lakik Pesten. És már dédunokám is van! Azt szoktam mondani, amíg élek, addig összetartom a családot. A lányom olyan jó gyermek, képzelje, minden hónapban egyszer levisz Nyíregyházára, mert két testvérem ott él. Múltkor mondtam valakinek, hogy megyek a „kishúgaimhoz”. Erre kérdezi, hogy hány évesek. Mondom a kicsi 81, a nagyobbik 84.
Mikor és hogyan jött a fagyizó ötlete?
1989-ben. Akkor nyitottunk az Erdőkerülő utcában egy salátabárt, ami fagyizóként is üzemelt.
Hát, az egy csoda volt itt, Újpalotán. Gyönyörű kis kerthelyiség, öntöttvas kerítés, színes asztalok, székek, piros muskátli. A lakótelep fiataljainak állandó randevúhelyszíne volt. Tíz évig működtünk ott. Aztán megnyitott a Pólus, benne a Tescóval. A szegény embereknek a francia salátánk hiába volt minőségibb, az olcsóbbat választották, amit itt lehetett kapni. És ugye, fagyit nem árulhattunk télen, mert nyitott volt a helyiség.
Be kellett zárnunk, de valahogy mindig mellettünk volt a szerencse. Mert aztán volt ez a kis helyiség, ahol most is vagyunk, amit meg lehetett venni. Korábban két barát vitt benne egy cukrászdaszerűséget, de nem törődtek eleget a hellyel. Oda mindig kell egy ember, akit összekötnek vele…
…egy olyan ikon, mint az Erzsi néni?
Olyan. Azt szoktam mondani, hogy egy hétköznapi ember vagyok, de itt, a fagyizóban egy királynő. (nevet) Én itt újjászületek. Pedig 89 éves vagyok már. Lehet emiatt van annyi erőm, hogy minden hétvégén főzök a családnak. Meghívom őket ebédre.
Hoppá. Minden vasárnap?
És szombaton. Ketté osztom, mert nem férünk be mind egyszerre a konyhába.
Mióta is dolgozik itt Erzsi néni?
2002 óta töretlenül. Gondoljon bele, hogy itt minden üzlet lecserélődött már! Mi vagyunk az egyetlenek, akik kezdettől fogva itt vannak, és akik ugyanazt a színvonalat tartják. Én itt 400-500 embernek tudom az életét. Van, akinek 20 éve úgy indul a reggele, hogy én teszem elé a kávét, két cukorral, mert tudom, hogy úgy szereti. Azt mondja, hiába ugyanaz a kávé, más íze van, ha én csinálom meg neki.
Ez lenne a titok?
Ez. Tudja, azt kell mondanom, hogy elégedett ember vagyok.
Mit gondol, ez mitől lehet? Mi ad magának erőt?
Nézze, én a mai napig úgy fekszem le, hogy a Viberen jó éjszakát kívánok a testvéreimnek. Aztán ébredéskor jó reggelt. És ugyanígy a gyerekeimnek is megírom este, hogy jó éjszakát, kiscsalád! Holnap találkozunk. Úgyhogy fürdőzök a szeretetben. A férjem is mindent megcsinált helyettem, míg élt. Ő hordta a gyerekeket orvoshoz, elintézett mindent, bevásárolt. 55 évesen halt meg, de addig együtt mentünk mindenhova, kirándulni, nyaralni, szórakozni. Úgyhogy szép életem volt. Nagyon szép életem.
Locker Dávid
Comments are closed.
