Finnország és Svédország is NATO-tag lenne

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A két ország hivatalosan is benyújtotta csatlakozási kérelmét a NATO-hoz – jelentette be szerda reggel Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, aki történelmi lépésnek nevezte a csatlakozási szándék kinyilvánítását.

A főtitkár szerint a két ország csatlakozási kérelmének elfogadása gyorsan megvalósulhat, ami – szerinte – növelni fogja a katonai szövetség biztonságát. Jens Stoltenberg Klaus Korhonen finn, valamint Axel Wernhoff svéd NATO-nagykövettől vette át a csatlakozási kérelemről szóló dokumentumokat Brüsszelben, a katonai szövetség székházában.

A főtitkár közölte: a katonai szövetség minden tagja egyetért a NATO bővítésének és a tagállamok egységének fontosságával.

„Melegen üdvözlöm Finnország és Svédország NATO-csatlakozási kérelmét. Önök a legközelebbi partnereink” – mondta.

Kijelentette: a csatlakozási szándék kinyilvánítása jelentős pillanatban történt, és bízik benne, hogy a folyamat gyorsan lezárul. „Ez egy történelmi pillanat, amelyet meg kell ragadnunk” – szögezte le Stoltenberg, majd hozzátette: minden nemzetnek joga van megválasztani azt az utat, amelyen járni kíván.

Oroszország válaszolni fog a NATO katonai infrastruktúrájának Finnországra és Svédországra történő kiterjesztésére – figyelmeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnök a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (ODKB) hétfői moszkvai csúcstalálkozóján – írta a napi.hu.

A cikk szerint Putyin jelezte: a válaszlépésekről Moszkva az Oroszországot fenyegető döntések alapján fog dönteni. Hozzátette, hogy a NATO Finnországgal és Svédországgal történő bővítése nem jelent közvetlen fenyegetést Oroszországra, mert Moszkvának „nincs problémája ezekkel az országokkal”.

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) legutóbb két évvel ezelőtt bővült, 2020. március 27-én Észak-Macedónia a NATO 30. tagja lett. A délszláv állam a NATO 2018. júniusi csúcstalálkozóján kapott meghívást a csatlakozási tárgyalások megkezdésére, amelynek feltétele volt Görögországgal fennálló névvitájának lezárása.
A NATO-t a hidegháborús fegyverkezési verseny idején, 1949. április 4-én alapították Washingtonban. Az alapító tagok között volt az Egyesült Államok, Belgium, Dánia, az Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Izland, Kanada, Luxemburg, Norvégia, Olaszország és Portugália. Magyarország, Csehországgal és Lengyelországgal együtt, 1999-ben csatlakozott a katonai tömbhöz.

Comments are closed.