A mozgássérültek esélyegyenlőségéért napot május 5-én tartják. E nappal a mozgássérült emberekre és életkörülményeikre hívják fel a figyelmet. Ennek kapcsán beszélgettünk Nagy Bendegúzzal, a De JuRe Alapítvány munkatársával, aki az erdélyi Déváról költözött Magyarországra, ahonnan a sziklamászás szeretetét is magával hozta. Egyetemista korában azonban mászás közben súlyos balesetet szenvedett, és kerekes székbe kényszerült. Ő azonban nem adta fel, és előbb építészmérnöki, majd rehabilitációs szakmérnöki képesítést szerzett. Emellett világutazóvá vált, és kerekes székkel már több kontinenst is bejárt.
– A sérült emberek megítélése tőlünk nyugatra vagy északra egészen más, mint itthon – mondta Nagy Bendegúz. – A magyar ember mind a mai napig nem vagy csak nehezen tolerálja a másságot. Ennek egyik oka, hogy a sérült emberek nálunk szinte láthatatlan tagjai a társadalomnak.
A szakember szerint ennek egyik fő oka az akadályokkal teli világunk. A rendszerváltást követően elkezdték az akadálymentesítést, de a tendencia mára lelassult, és ez nem kedvez a fogyatékkal élőknek. Pedig ma már rengeteg rehabilitációs szakember van, akiktől tanácsot lehet kérni.
– Napjainkban komplex módon akadálymentesített épület nincs hazánkban. Dátumot sem jelöltek ki arra, meddig kell akadálymentesíteni a közintézményeket, és az EU-projekteknek sem kötelező eleme már a mentesítés – vázolja a szakember.
És még csak a közintézményekről beszéltünk, a fogyatékkal élők lakóházainak akadálymentesítéséről nem esett szó.
Az akadálymentesítés, mint fogalom 1973 óta szerepel a vonatkozó törvény szövegében, de a gyakorlati megvalósítása csak 1997-től vált kötelezővé. Azóta minden közintézményt úgy kellene meg- vagy átépíteni, hogy azok minden sérültségi csoport, a mozgás-, a látás-, a hallássérültek és az értelmi fogyatékosok részére akadálymentes legyen. A szakemberek szerint ezt az előírást a beruházók nem tartják be, és azokban az épületekben is, ahol megpróbálnak a komplexitásra törekedni, alapvető hibákat követnek el.
Comments are closed.