Érzékeny szakma érzékeny ünnepe

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Sokat kellett arra várni, hogy ismét méltó módon ünnepelhesse a kerület a Szociális Munka Napját. Az elmúlt években az egészségügyi helyzet miatt leginkább szűk körben zajlott a köszöntés, pedig a XV. kerületben nagy hagyománya van a szociális szférában dolgozók novemberi elismerésének.

Idén november 9-én tehát ismét a Polgármesteri Hivatal Díszterme volt a helyszíne a Szociális Munka Napi ünnepségnek, mely helyiséget zsúfolásig megtöltötték a meghívott vendégek.

„A XV. kerületben igyekszünk mindent megtenni a helyi szociális ellátásunk elmúlt három évtizedben elért vívmányainak és eredményeinek megőrzése érdekében” – mondta Cserdiné Németh Angéla polgármester köszöntőjében.

„Ez a mintaszerű szociális ellátás nem jöhetett volna létre és a hosszú évek alatt nem működhetett, és ma sem működhetne olyan magas színvonalon és biztonsággal a mi nagyszerű kollégáink egész éves lelkiismeretes helytállása nélkül. Köszönettel és nagyrabecsüléssel tartozunk ezért az elkötelezett és fáradhatatlan munkáért. Az év egészében odaadó figyelemmel, a kliensek és gondozottak iránti törődéssel és szeretettel teljesítik hivatásukat a kerületi idősek ellátásában, a fogyatékossággal élők, demens betegeink ápolásában közreműködő, a család-és gyermekjóléti ellátásban és a hajléktalan-gondozásban dolgozó munkatársaink.”

Az ünnepi műsort és a további köszöntéseket követően elismerések átadására került sor. A díjakat Cserdiné Németh Angéla polgármester és Barkóczi Balázs országgyűlési képviselő adta át a kitüntetetteknek.

Elsőként az „Év Szociális Munkása” díjat Varga Gyöngyi, a Fejlesztő Gondozó Központ munkatársa vehette át. Az „Év Szakmai Tevékenységet Segítő Alkalmazottja” díjat Farkas Katalin, a Család- és Gyermekjóléti Központ alkalmazottja, az „Év Családgondozója” díjat Révész-László Mária, a Szociális és Rehabilitációs Alapítvány munkatársa, az „Év Intézmény Működtetési Dolgozója” díjat pedig Farkas László, a GMK dolgozója kapta.

Dicsérő oklevélben részesült Hild Fanni (Család- és Gyermekjóléti Központ), Zétényi Sándor (Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona), Kovács Éva (Fejlesztő Gondozó Központ) és Petrányi Mária (Gondozó Ház).

A hagyományoknak megfelelően az ünnepségen átadták még a 20, 25, 30 és 40 éves jubileumi-, valamint hűségjutalmakat, illetve elbúcsúztatták a nyugdíjba vonuló kollégákat is.

KÉPEK: Nagy Botond

Comments are closed.