ELTEfeszt több mint száz programmal

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Több mint száz program, ezen belül interaktív workshopok, látványos kísérletek, nemzetközi lehetőségek és az ország kiemelkedő kutatóinak rendhagyó órái várják az érdeklődőket október 10-én, pénteken az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) lágymányosi kampuszán. Az ELTEfeszt elnevezésű rendezvényen az intézmény összes kara és képzése bemutatkozik. A látogatók központi standokon, első kézből juthatnak felvételi információkhoz és hasznos tippekhez – tájékoztatta az egyetem MTI-t.

www.elte.hu/eltefeszt

www.elte.hu/eltefeszt

A közlemény szerint az egész napos program keretében az érdeklődőket interaktív előadások várják, a résztvevők tájékozódhatnak az egyetemen elérhető nemzetközi kapcsolatokról, valamint a sportolási és a nyelvtanulási lehetőségekről is. A résztvevőkkel modellezik az ENSZ működését, kiderül, hogy milyen a jó 21. századi iskola, hogyan működött egy római település, vagy miért szeretik a kamaszok a játszótereket. A leendő hallgatók bekukkanthatnak a start-upok világába is.
Az egyetem professzorai mintaszemináriumokat tartanak, valamint látványos kísérletekkel is várják a diákokat. Az érdeklődők megismerkedhetnek az ELTE úgynevezett érzékenyítő projektjeivel és civil kezdeményezéseivel, mindemellett lesz ingyenes pályaválasztási tanácsadás is.
Az interaktív pályaválasztó napon délelőtt 10 és este 6 óra között várják a leendő felvételizőket, azok szüleit és a pedagógusokat. A fesztivált nyereményjáték is kíséri, a részt vevő diákok részére a szervezők igazolást állítanak ki. A rendezvény látogatása ingyenes, a programok között a www.elte.hu/eltefeszt oldalon lehet böngészni.

 

Comments are closed.