Elstartolt a parkolóbővítés

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

17 új parkoló kialakítása kezdődött a Neptun utcában. A mostani beruházás egy nagyobb volumenű fejlesztés első üteme.

A XV. kerületben örökös gondot jelent a parkolás. Különösen igaz ez Újpalotára, ahol nagyon behatároltak a lehetőségek. Az Önkormányzat a Polgármesteri Hivatal Városgazdálkodási Főosztályával közösen folyamatosan keresi a lehetőségeket, hol lehetne a jelenlegi parkolókapacitást úgy bővíteni, hogy az ne menjen a zöld terület rovására.

„Jó hír, hogy a 14. számú választási körzetben, a Neptun utcában találtunk ilyen területet. A Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium és a Késmárk utcai szakaszon a ciklus végéig három ütemben új parkolókat fogunk kialakítani” – mondta Tóth Imre alpolgármester, az érintett körzet önkormányzati képviselője.

Az első ütem már el is kezdődött, és a 17 új parkolóhelyet néhány héten belül használatba is vehetik majd a környék lakói. Tóth Imre elmondta, már a kivitelezés során nagy hangsúlyt helyeznek a zöld terület megóvására, így a parkoló burkolatát nem egyszerűen lebetonozzák, hanem úgynevezett ÖKOgreen burkolattal borítják be, amely egy zöld és környezetbarát megoldás.

Újpalotán nem ez lesz az egyetlen parkolóbővítés, néhány hét múlva a Sárfű utcában is hasonló munkálatok kezdődnek majd, ahol ugyancsak 18 parkolóhelyet alakítanak ki.

Comments are closed.