Előválasztás: eredményekre várva

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Lezárult szeptember 28-án az ellenzéki előválasztás első fordulója. A hivatalos eredményekre azonban még várni kell, ugyanis lassabb megy a számlálás, mint ahogy tervezték.

Az Országos Előválasztási Bizottság közölte: időigényesebb a voksok számlálása, mivel a szavazólapokat nem pecséttel – ahogy azt az általános választáson szokták –, hanem QR-kódokkal hitelesítik. Ez az eljárás a vártnál több időt vesz igénybe, mert a QR-kódokat kétszer is be kell olvasni. Ezen kívül a vidéki számlálók az eredményeket egy adatbeküldő rendszeren juttatják a központba, melyeket még egyszer le kell ellenőrizni, azaz összeolvasni a papíralapú jegyzőkönyvek tartalmával.

A részeredmények folyamatosan követhetőek a https://elovalasztas2021.hu/eredmenyek/ oldalon. 

A miniszterelnök-jelöltről szóló szavazás első fordulóját előreláthatóan Dobrev Klára, a DK jelöltje nyerte. A második fordulóban valószínüleg Karácsony Gergellyel (MSZP, P, LMP) és Márki-Zay Péterrel kell majd megküzdenie. 

A miniszterelnök-jelöltek mellett  a XV. kerületben Barkóczi Balázsra (DK) és Palocsai Bélára (Momentum) lehetett szavazatokat leadni. 

A szavazók voltaképp arról döntöttek, hogy ki legyen Hajdu László utódja, aki 2022-ben felveszi a versenyt a Fidesz jelöltjével szemben a budapesti 12. számú országgyűlési egyéni választókerület képviselői mandátumáért.

Az előválasztás második fordulóját várhatóan 5 nappal később, október 9-én indítják  és egészen 16-ig tart majd. 

 

Comments are closed.