Elődőntőben a Szilas néptáncegyüttes a Fölszállott a páva tehetségkutatón – videó

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Tizenöt produkció jutott be a két területi válogatóból a Fölszállott a páva című népzenei és néptánc tehetségkutató 5. évadának elődöntőjébe. A fővárosi válogatóról a Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttest is bejutott az elődöntőbe – írja az mti.hu.

A Szilas néptáncosai szilágysági táncokkal jutottak tovább a budapesti válogatóról. Az együttes produkciója itt tekinthető meg.

szilas

A Fölszállott a páva következő felvételről sugárzott adása november 3-án lesz, akkor a keszthelyi és tatabányai területi válogatókból, november 10-én pedig a hajdúböszörményi és az erdélyi Mikházán tartott területi válogatókból látható összefoglaló. A válogatófilmek végén kiderül, hogy kik a továbbjutók, azaz mely 48 produkcióval találkozhatnak a nézők az élő adásokban. Az élőben sugárzott elődöntők november 17-től láthatók, a középdöntőket december 15-én és 22-én, a döntőt december 29-én rendezik, ahol a 4 kategóriagyőztes mellett a közönség is kiválasztja 2017 legjobb produkcióját. Idén is 4 kategóriában állnak a zsűri elé a versenyzők:

  • énekes szólisták és énekegyüttesek
  • hangszeres szólisták és zenekarok
  • táncos szólisták és táncospárok
  • néptáncegyüttesek

Comments are closed.