Elő a fülhallgatókat, adás indul!

Június 15-én indul a Labor15 podcast, a Tizenötödik kerület új kulturális magazinműsora. Marton Éva és vendégei arra keresik a választ, hogy mi minden szükséges a közös gondolkodáshoz és az együttműködéshez. A műsor első adásának témája a Göncz100, de vendég lesz Merker Dávid és Korn Anita is.

“Képzelj el egy várost, ahol van közösség, ahol van akarat, ahol van kultúra. Ahol közösen gondolkodhatunk és hozhatunk létre valami újat, eredetit. Ez a hely már létezik: a Tizenötödik kerület Rákospalotát, Pestújhelyet és Újpalotát jelenti, egy olyan közösséget, ahol a vágyakból tettek lesznek.” – így indul a Labor15 podcast minden adása. A műsor a Csokonai Nonprofit Kft. felkérésére a Madaz Podcast gyártásában készül, műsorvezetője Marton Éva.

A Labor15 podcast első adásának témája a Göncz Árpád centenárium: Gerlits Réka, a Terminal Workhouse vezetője abból a Mérleg című darabból készít előadást, amelynek személyes hátterét Göncz Kinga, Göncz Árpád lánya, egykori külügyminiszter és európai parlamenti képviselő világította meg.

Az első részt már meg lehet hallgatni IDE, IDE, vagy IDE kattintva.

Gerlits Réka játszott a kaposvári Csiki Gergely Színházban, az Alföldi Róbert vezette Nemzetiben, majd a Terminal Workhouse nagy váltást hozott az életében. Függetlenként jó alkotócsapatban azokról az érzékenységekről, társadalmi feszülésekről beszélnek (metoo, covid, hatalmi kérdések, mindennapi kapcsolataink), amelyek feszítik és feszítenek minket is. A Göncz Árpád centenáriumhoz kapcsolódóan Göncz Árpád egyik drámáját, koprodukcióban a Csokonai Nonprofit Kft.-vel készítik: a Mérleget augusztus 3-án mutatják majd be Kerkay Rita rendezésében, Varga Mária és Zsótér Sándor főszereplésével. A beszélgetésbe Göncz Kinga, Göncz Árpád lánya, egykori külügyminiszter és európai parlamenti képviselő is bekapcsolódott telefonon: előadásról és édesapjáról, valóság és művészet, személyes és közéleti síkok összecsúszásáról.

A második adás vendége Merker Dávid, a Hosszúlépés. Járunk? alapítója, akivel a rákospalotai, Madarász Viktor témájú sétájukról beszélgetve derül ki, mi mindenre van szükség ahhoz, hogy valaki turistának érezhesse magát a szülővárosában, és hogyan tud egy városi séta sebeket gyógyítani. Kiss Emőke, a Kulturális Örökségház és Gyűjtemény vezetője pedig a múltról és Madarász Viktorról és a jövőről mesélt, hogy milyen az a múzeum, ahova jó bemenni.

A harmadik epizód témája a fenntarthatóság, erről beszélt Korn Anita, a Ruhastory készítője: mitől lesz a divat etikus, fenntartható és megfizethető, milyen attitűdök kapcsolódnak a fast fashion-höz, és milyen stigmák a használt ruhák viseléséhez. A főváros szemétterheléséről és hulladékgazdálkodásáról pedig Kanozsai Gábor körkörös hulladékgazdálkodási igazgató beszélt az egykori FKF, ma már Budapesti Közművek részéről.

A folytatásban lesz szó a Kertmozi15 programról, a kerületben található Gábor Zsazsa Múzeumról, úgyhogy aki nem szeretne lemaradni a Labor15 beszélgetéseiről, annak érdemes feliratkoznia a műsorra a nagy podcastlejátszókban.

 

Comments are closed.