Élni hívlak!

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Az aHang egy online platform, mely 2018 februárjában alakult, azzal a céllal, hogy civil kezdeményezésű petíciókat és kampányokat támogasson. Három év alatt egy többszázezres közösséget épített ki, és olyan nehéz és forró ügyekben hallatta a civilek hangját, mint a Színház és Filmművészeti Egyetem magánosítása elleni tiltakozás, vagy a Tabán és a Szent István park zöldterületének megóvása. 

A szervezet életében az egyik nagy ugrás a 2019-es főpolgármesteri előválasztás megszervezése és lebonyolítása volt. Ez ugyanis a első hazai online szavazási lehetőséget biztosító választása volt. A módszert és az eszközrendszert azóta tovább fejlesztették, így lehetőség nyílt, hogy idén szeptember 18-26 között országos szintű előválasztást írjanak ki. Az aHang alaposan felkészült a voksolásra. Mind az online, mind pedig a szavazósátrakban leadott voksok egy ellenőrzött, biztonságos és hiteles rendszeren futnak majd keresztül. 

A hitelességről a Civil Választási Bizottság (CVB) fog gondoskodni. Persze, az előkészületek csak akkor érnek valamit, ha szavazók is elegendően lesznek. Ennek érdekében az aHang és a CVB reklámkampányokat, hirdetéseket szervez, megpróbálja kommunikációs és marketing eszközökkel is erősíteni a szavazókedvet, többek között azzal, hogy a jelölteknek vitákat, a lakosságnak fórumokat szervez. Illetve, hogy oly módon szólítja meg az embereket, mint teszi azt Hrutka Róbert és Mischl Róbert az „Élni hívlak!” videoklipjében, amelyet száz százalékban közösségi adománygyűjtésből finanszíroztak, és amelyben olyan neves személyek buzdítanak az előválasztáson való részvételre, mint Cserhalmi György, Csákányi Eszter, Hegyi Barbara, Pogány Judit, Molnár Piroska, Gyabronka József, Gálvölgyi János, Kulka János, Hámori Ildikó, Gerendás Péter, Bródy János, Péterfy Bori, Lakatos Márk, Szinetár Dóra, Lang Györgyi vagy Falusi Mariann.

Az aHang a most megjelent dal mellett a következő napokban óriásplakátokon, illetve kitűzőkön, matricákon, vászontáskákon, autómágneseken, molinókon és egyéb eszközökön keresztül is szavazásra biztatja majd a demokratikus választókat. mert, ahogy az új klip is mondja: „Most helyzet van, vedd kezedbe!” 

Comments are closed.