Elment a Jégrevü sztárja

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Február 19-én, egy hónapja tartó, méltósággal viselt betegség után elhunyt Vida Gábor műkorcsolyázó olimpikon, az 1952-es oslói téli olimpia 10. helyezettje, a világhírű Jégrevü egyik legnagyobb sztárja. A Rákospalotán élt sportember tavaly vehette át a Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Érdemérmet.

Vida Gábor sportpályafutása a II. világháború előtt kezdődött, amikor édesapja levitte őt a Klára utcába, ahol az ott lakók egy gödörben egy kis jégfelületet alakítottak ki. A kisfiú itt tanult meg korcsolyázni. A korcsolyatanulmányait azonban a háború majdnem végleg derékba törte. Két év szünetet követően 1945-ben a Budapesti Korcsolyázó Egylet színeiben kezdett újra sportolni. Egy év múlva már megnyerte a korosztályos országos bajnokságot, amit később többször is megismételt. Egyéniben a legjobb felnőtt eredménye egy ezüstérem volt, ám párosban sikerült országos bajnokságot is nyernie.

1951-ben kezdett párost menni Szöllősi Évával, akivel Universiadékra, világ- és Európa-bajnokságokra, sőt még téli olimpiára is eljutott. Vida Gábor 1950-ben még egyéniben volt második a főiskolai világbajnokságok elődjén, 53-ban pedig már Szöllősi Évával párban nyerte meg a bécsi versenyt. Az 1952-es oslói téli olimpián 10. helyen végeztek, a legjobb vébészereplésük pedig egy nyolcadik helyezés volt.

1956 novemberében Belgrádba volt meghívásuk, melynek vízumát a budapesti jugoszláv nagykövetségen kellett átvenniük. Pont akkor, amikor Nagy Imre az épületben bujkált, és a Vörös Hadsereg összes tankjának csöve a Dózsa György úti épületre volt irányozva. A magyar páros ezt követően elutazott Belgrádba, ahonnan azonban csak Vida Gábor tért vissza, Szöllősi Éva pedig külföldre emigrált. Még próbálkozott ugyan új párral, ám egy rövid kísérletezést követően feladta.

Kapóra jött azonban, hogy akkoriban alakították meg a Jégrevüt, melynek elsők között lett a tagja, és a közel ötvenfős társulattal nyolc éven át, 2202 előadásban szerepelt. Ezeket pedig több mint 5,5 millió ember látta élőben. A legendás magyar Jégrevünek Vida Gábor volt az egyik legnagyobb sztárja. És ő volt az egyetlen tagja a népszerű társulatnak, aki minden előadáson szerepelt. Volt, hogy 12 ezer ember tapsolta meg egy-egy fellépés után. Vida Gábor 2010-ig edzősködött is. Tanítványai között olyan kiválóságok voltak, mint Almássy Zsuzsa, Póth Diana, Téglássy Tamara vagy Dorofejev Tamara.

Lakóhelyétől nem messze, a Rákos út és a Körvasút találkozásánál egy kövekből épített kis kápolna áll. A kegyhely ma már természetes velejárója a palotai környezetnek, ám egyre kevesebben vannak, akik tudják a történetét.

Azt kis kápolnát néhai szomszédom, Makai József építette, én pedig segítettem neki. Amikor a Regnum Marianum templomot felrobbantották, az épület köveit a vasúti talpfák között szórták szét. A szomszédom ezt figyelte ki, és az éj leple alatt az eredeti templomkövekből közös erővel ezt a kis kápolnát építettük – mesélte nekünk korábban. Vida Gábor 92 éves volt.

Comments are closed.