Elítélte a putyini agressziót Novák Katalin

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Az új államfő beiktatási ünnepségén mondta el tíz pontba szedve, hogy mit gondol az Ukrajnában zajló háborúról. Az is mondta, hogy Magyarország nemet mond a Szovjetunió visszaállítását célzó törekvésekre.

Délelőtt 11-kor kezdődött az államfői beiktatás ünnepi ceremóniája a Kossuth téren. Az ünnepélyes zászlófelvonás után Kövér László házelnök közölte: az Országgyűlés Novák Katalint választotta köztársasági elnöknek. Az új államfő ezután kezdte beszédét.

Minősített felelősségének nevezte Novák Katalin köztársasági elnök szombaton, hogy elnökként megmutassa, mit jelent számára szülőföldje, Magyarország, a honfitársai, a magyarok, és mit gondol „közös életünkről és világban betöltött helyünkről”.

Hozzátette: ebből a személyes magyar világnézetből következnek majd cselekedetei köztársasági elnökként. Az államfő úgy fogalmazott: „együtt vagyunk itt Európa szívében, az ország fővárosában, a Kárpát-medence közepén, a nemzet főterén, de együtt vagyunk abban a szándékban és akaratban is, hogy a magyaroknak a huszadik század erkölcsi megrendüléshez vezető évtizedei után a huszonegyedik században jobb, szebb, békésebb, gazdagabb és biztonságosabb életet teremtsünk.”

Azt mondta, hogy egy sötét felleg, a háború vet árnyékot az ország életére. Ukrajna megtámadása az első döbbenetet követően egyszerre követelt azonnali és ugyanakkor jól átgondolt, hosszú távú válaszokat, Magyarországtól is.

Novák Katalin tíz pontba szedve ismertette az ukrajnai háborúval kapcsolatos gondolatait.

  1. Elítéli a putyini agressziót, egy szuverén állam fegyveres megtámadását.
  2. Örökre nemet mondunk a Szovjetunió visszaállítását célzó minden törekvésekre.
  3. Mi magyarok békét akarunk itt, és a szomszédos országokban is, mi a békét akarjuk megnyerni, nem a háborút.
  4. Ez nem a mi háborúnk, de ellenünk, békeszerető egymás iránti tiszteletre méltó magyarok ellen is vívják, követeljük a háborús bűnök kivizsgálását és megbüntetését.
  5. Nem vagyunk semlegesek, az ártatlan áldozatok és az igazság oldalán állunk.
  6. Többszörösen megharcolt szuverenitásunkról semmilyen körülmények közt nem vagyunk hajlandóak lemondani, honvédelmi erőnket folyamatosan fejlesztjük.
  7. Támogatjuk Ukrajna csatlakozását az EU-hoz.
  8. Készek vagyunk áldozatot hozni a békéért és nem akadályozzuk szövetségeseink áldozathozatalát, nem egyezünk bele azonban olyan döntésekbe, ami nagyobb áldozatot követel a magyaroktól, mint amekkora fájdalmat az orosz agresszornak okoznak.
  9. Készek vagyunk közvetítői szerepet vállalni a háborúban résztvevő felek között.
  10. Ragaszkodunk az ukrajnai magyarok jogainak biztosításához.

„Azért fogok dolgozni, hogy mi, magyarok, a meg nem értettség romantikája mellett minél többször tapasztaljuk meg a megértettség és megbecsülés komfortos érzését” – hangsúlyozta, kiemelve: az elmúlt évtized munkájának eredménye, hogy a magyarok ismét emelt fővel élnek, sajátos magyar nézőpontból, magyar szemmel, a magyar érdekeket szem előtt tartva nézik a világot. Ismét van magyar magabiztosság, magyar öntudat, nemzeti büszkeség, ami régóta hiányzott. Őrizzük meg nemzeti büszkeségünket, vigyázzunk rá, s legyünk figyelemmel arra, hogy a nemzeti büszkeségből ne legyen nemzeti gőg, de globalista gyávaság sem” – hangsúlyozta.

Novák Katalint március 10-én választotta meg köztársasági elnöknek az Országgyűlés, ő a hatodik, egyben az első női államfő a rendszerváltás óta.

 

Comments are closed.