Elismerést kaptak a kerület legjobb tanulói és sportolói

Átlagos olvasási idő: 9 perc

Zsúfolásig megtelt a hivatal díszterme december 5-én, ahol az „Élen a tanulásban, élen a sportban”, valamint a „Kerület kiváló sportolója” elismeréseket adták át.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

– Az önkormányzat hosszú ideje fontosnak tartja, hogy kerületi szinten is ösztönözze, bátorítsa és – nem utolsósorban – méltóképpen el is ismerje a tehetséges, feltörekvő és szorgalmas fiatalokat – mondta köszöntőjében Németh Angéla polgármester. Beszédében külön üdvözölte Tóth Dorka Sárát, a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnázium 8. osztályos tanulóját, aki nem kerületi lakos, így nem pályázhatott egyik elismerésre sem pedig az eredményei – többek között, hogy a IV. LaserRun Világbajnokságon 14 évesen az U17-es korosztályban, kombinált futás és lövészet számban, egyéniben és csapatban is világbajnok, mix váltóban pedig ezüstérmes volt – alapján bármelyik elismerésre méltó lett volna.

Ezt követően a kerület vezetője, Tóth Imre alpolgármesterrel és Legárd Krisztiánnal, a Köznevelési, Kulturális, Közművelődési, Rendezvényszervezési, Ifjúsági és Sport Bizottság elnökével kiosztotta az idei díjakat. Az „Élen a tanulásban, élen a sportban” elismerést, illetve az azzal járó sportszervásárlási ajándékutalványt tizenkilenc kerületi fiatal vehette át, míg a „Kerület kiváló sportolója” díjban (és utalványban) idén harminchét fiatal részesült.

Névsor:

A XV. kerületi „Élen a tanulásban, élen a sportban” pályázat 2018. évi díjazottjai:

  1. BADAK BALÁZS

A Magyar-Kínai Két Tanítási nyelvű Általános Iskola és Gimnázium 7. osztályos tanulója, a 2017/2018. tanévben az év végi tanulmányi eredménye: 4,78.

Balázs az MTK-Dynamic Karate SE karatékája.

Kiemelkedő sporteredménye: A WGKF Goju-Ryu Világbajnokságon kumite versenyszámban elért 1. hely.

Edzője: Fischer Mihály és Fischerné Miklós Nikolett

Testnevelő tanára: Kerekesné Porvai Janka

Az iskola igazgatója: Erdélyi Zsuzsanna

  1. BAKAI KATA

A XIV. kerületi Teleki Blanka Gimnázium 9. osztályos tanulója, a 2017/2018. tanévben az év végi tanulmányi eredménye: 4,75.

Kata a VASAS Óbuda röplabdázója.

Kiemelkedő sporteredménye: Az Országos Ifjúsági Röplabda Bajnokságon elért 3. hely.

Edzője: Szappanos Máté

Testnevelő tanára: Zeitler Dániel

  1. BALOGH BOTOND

A Hartyán Általános Iskola 7. osztályos tanulója, a 2017/2018. tanévben az év végi tanulmányi eredménye: 5,0.

Botond a BVSC-Zugló vízilabdázója.

Kiemelkedő sporteredménye: A Kőnigh György Országos Bajnokságon elért 1. hely.

Edzője: Kuncz László

Testnevelő tanára: Molnár Mariann

Az iskola igazgatója: Csörgő Mária

  1. BÓI BÁLINT

A Budapest XV. Kerületi Károly Róbert Általános Iskola 8. osztályos tanulója, a 2017/2018. tanévben az év végi tanulmányi eredménye: 4,86.

Bálint az UTE judósa.

Kiemelkedő sporteredménye: A Judó Budapest Bajnokságon elért 1. hely.

Edzője: Tóth Viktor és Petka Roland

Testnevelő tanára: Klinkóné Kovács Katalin

Az iskola igazgatója: Kőszegi Árpádné

  1. BOROS BARBARA ANNA        

A Budapest XV. Kerületi László Gyula Gimnázium és Általános Iskola 6. osztályos tanulója, a 2017/2018. tanévben az év végi tanulmányi eredménye: 4,83.

Barbara a Showtime Fitness és Tánc Sportegyesület versenyzője.

Kiemelkedő sporteredménye: A Fit Kid Világbajnokságon egyéniben elért 2. hely.

Edzője: Göllei Zsuzsanna

Testnevelő tanára: Rezsnyák Csaba

Az iskola igazgatója: Beckné Kremm Andrea

  1. DIÓS LUCA

A Hartyán Általános Iskola 8. osztályos tanulója, a 2017/2018. tanévben az év végi tanulmányi eredménye: 5,0.

Luca a Showtime Fitness és Tánc Sportegyesület versenyzője.

Kiemelkedő sporteredménye: A Fit Kid Világbajnokságon csapatban elért 1. hely.

Edzője: Göllei Zsuzsanna

Testnevelő tanára: Szikszai Éva

Az iskola igazgatója: Csörgő Mária

  1. FISCHER BÁLINT  

A Budapest XV. Kerületi László Gyula Gimnázium és Általános Iskola 6. osztályos tanulója, a 2017/2018. tanévben az év végi tanulmányi eredménye: 4,9.

Bálint az MTK-Dynamic Karate SE karatékája.

Kiemelkedő sporteredményei: A WGKF Goju-Ryu Világbajnokságon Kumite versenyszámban egyéniben és csapatban elért 1. hely, a WKF Magyar Bajnokságon egyéniben és csapatban elért 1. hely.

Edzője: Fischer Mihály és Fischerné Miklós Nikolett

Testnevelő tanára: Pusztai András

Az iskola igazgatója: Beckné Kremm Andrea

  1. HEGEDŰS HENRIETTE

A Hartyán Általános Iskola 7. osztályos tanulója, a 2017/2018. tanévben az év végi tanulmányi eredménye: 4,72.

Henriette a Showtime Fitness és Tánc Sportegyesület versenyzője.

Kiemelkedő sporteredménye: A Modern Tánc Európa Bajnokságon csapatban elért 1. hely.

Edzője: Göllei Zsuzsanna

Testnevelő tanára: Dalnoki Ildikó

Az iskola igazgatója: Csörgő Mária

  1. INCZE DENISSZA

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatója, a 2017/2018. tanévben az év végi tanulmányi eredménye: 4,8.

Denissza a BKV ELŐRE SC súlyemelője.

Kiemelkedő sporteredménye: A Felnőtt Országos Súlyemelő Bajnokságon elért 3. hely, a Junior Országos Súlyemelő Bajnokságon elért 2. hely.

Edzője: Nagy Bernadette

Denissza 2017-ben a „Magyarország jó tanulója, jó sportolója díjban” részesült. Egyetemi elfoglaltsága miatt sajnos nem tud részt venni a mai ünnepségen, az emlékplakettet édesanyja veszi át helyette.

  1. ISTÓK MÁRK       

A Budapest XV. Kerületi László Gyula Gimnázium és Általános Iskola 7. osztályos tanulója, a 2017/2018. tanévben az év végi tanulmányi eredménye: 4,92.

Márk az MTK-Dynamic Karate SE karatékája.

Kiemelkedő sporteredménye: Kumite versenyszámban a WGKF Goju-Ryu Világbajnokságon egyéniben elért 2. hely, csapatban elért 3. hely.

Edzője: Fischer Mihály és Fischerné Miklós Nikolett

Testnevelő tanára: Pusztai András

Az iskola igazgatója: Beckné Kremm Andrea

  1. KOVÁCS FÉDRA

A Szent Korona Általános Iskola 8. osztályos tanulója, a 2017/2018. tanévben az év végi tanulmányi eredménye: 5,0.

Fédra a REAC SISE és a Korona DSE atlétája.

Kiemelkedő sporteredménye: A Budapesti Diákolimpia magasugrás versenyszámában, csapatban elért 1. hely.

Edzője és testnevelő tanára: Szöllösné Patinszki Andrea

A 2017/2018. tanévben az iskola igazgatója: Gressó Tiborné

  1. LÁNG ANNA SZILVIA

A Szent Korona Általános Iskola 6. osztályos tanulója, a 2017/2018. tanévben az év végi tanulmányi eredménye: 5,0.

Anna a REAC SISE és a Korona DSE atlétája.

Kiemelkedő sporteredménye: A Budapesti Diákolimpia magasugrás versenyszámában, csapatban elért 1. hely.

Edzője: Szöllösné Patinszki Andrea

Testnevelő tanára: Karikó-Tóthné Kintli Zsuzsanna és Varga Ottó

A 2017/2018. tanévben az iskola igazgatója: Gressó Tiborné

  1. NAGY REGŐ

A Szent Margit Gimnázium 7. osztályos tanulója, a 2017/2018. tanévben az év végi tanulmányi eredménye: 4,85.

Regő a Budapesti Honvéd SE judósa.

Kiemelkedő sporteredménye: A Diák Országos Judo Bajnokságon elért 3. hely.

Edzője: Dr. Erbszt Ádám és Dr. Stadler András

  1. NAGY ZSOLT PATRIK 

A Budapest XV. Kerületi László Gyula Gimnázium és Általános Iskola 12. osztályos tanulója, a 2017/2018. tanévben az év végi tanulmányi eredménye: 4,53.

Patrik a REAC SISE labdarúgója.

Kiemelkedő sporteredménye: A Magyar Labdarúgó Szövetség U19-es harmadosztályú bajnokságában elért 1. hely.

Edzője: Kollár Zsolt és Illés Károly

Testnevelő tanára: Monda Zoltán

Az iskola igazgatója: Beckné Kremm Andrea

  1. PÁL ZSANETT

A Hartyán Általános Iskola 7. osztályos tanulója, a 2017/2018. tanévben az év végi tanulmányi eredménye: 4,71.

Zsanett a Showtime Fitness és Tánc Sportegyesület versenyzője.

Kiemelkedő sporteredménye: A Modern Tánc Európa Bajnokságon egyéniben és csapatban elért 1. hely.

Edzője: Göllei Zsuzsanna

Testnevelő tanára: Szikszai Éva

Az iskola igazgatója: Csörgő Mária

  1. TAMÁS BOTOND LÁSZLÓ    

A Budapest IV. Kerületi Babits Mihály Gimnázium 8. osztályos tanulója, a 2017/2018. tanévben az év végi tanulmányi eredménye: 4,73.

Botond az UTE futója és öttusázója.

Kiemelkedő sporteredményei: Az Országos Diákolimpia atlétika versenyén 600 méteres futásban elért 3. hely, a Budapesti Diákolimpia mezei futás számában 2050 méteren elért 1. hely.

Edzője: Hepp János és Farkas Zsolt

Testnevelő tanára: Gyimesiné Krömer Judit

  1. TOMA DORINA

Dorina a 2017/2018. tanévben a Budapest XV. Kerületi László Gyula Gimnázium és Általános Iskola 12. osztályos tanulója volt, az év végi tanulmányi eredménye: 4,5.

Dorina az UTE sportlövője.

Kiemelkedő sporteredménye: A Felnőtt Sportlövő Országos Bajnokságon egyéniben és csapatban elért 1. hely.

Edzője: Kissné Oroszi Edit

Testnevelő tanára: Monda Zoltán

Az iskola igazgatója: Beckné Kremm Andrea

  1. TÓTH MIRA

A Magyar-Kínai Két Tanítási nyelvű Általános Iskola és Gimnázium 7. osztályos tanulója, a 2017/2018. tanévben az év végi tanulmányi eredménye: 5,0.

Mira a Showtime Fitness és Tánc Sportegyesület versenyzője.

Kiemelkedő sporteredménye: A Fit Kid Világbajnokságon egyéniben elért 2. hely, csapatban elért 1. hely.

Edzője: Göllei Zsuzsanna

Testnevelő tanára: Kerekesné Porvai Janka

Az iskola igazgatója: Erdélyi Zsuzsanna

  1. TŐRÖS-VIG CSABA      

A Budapest XV. Kerületi László Gyula Gimnázium és Általános Iskola 12. osztályos tanulója, a 2017/2018. tanévben az év végi tanulmányi eredménye: 5,0.

Csaba a REAC SISE labdarúgója.

Kiemelkedő sporteredménye: A Magyar Labdarúgó Szövetség U19-es harmadosztályú bajnokságában elért 1. hely.

Edzője: Kollár Zsolt és Illés Károly

Testnevelő tanára: Monda Zoltán

„Kerület Kiváló Sportolója” díj 2018. évi díjazottjai:

 

  1. ALACSONY BÁTOR LEVENTE        

A XV. Kerületi Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnázium 10. osztályos tanulója.

Levente a Nippon Sport Judo Club judósa.

Kiemelkedő sporteredménye: A II. osztályú Felnőtt Férfi Országos Judo Bajnokságon elért 3. hely.

Edzője: Nagy Patrícia és Tósoki Ernő

Testnevelő tanára: Rábel Sándor

Az iskola igazgatója: Gertner Hajnalka

  1. ALACSONY FANNI

A XV. Kerületi Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnázium 12. osztályos tanulója.

Fanni a Nippon Sport Judo Club judósa.

Kiemelkedő sporteredménye: A II. osztályú Felnőtt Női Országos Judo Bajnokságon elért 3. hely.

Edzője: Nagy Patrícia és Tósoki Ernő

Testnevelő tanára: Víg Zsolt

Az iskola igazgatója: Gertner Hajnalka

  1. ALACSONY PETRA FRUZSINA       

A Budapest XV. Kerületi Károly Róbert Általános Iskola 8. osztályos tanulója.

Petra a Nippon Sport Judo Club judósa.

Kiemelkedő sporteredménye: A Serdülő Lány Országos Judo Csapatbajnokságon elért 2. hely.

Edzője: Nagy Patrícia és Tósoki Ernő

Testnevelő tanára: Klinkóné Kovács Katalin

Az iskola igazgatója: Kőszegi Árpádné

  1. BALOG BALÁZS

A Kolozsvár Utcai Általános Iskola 8. osztályos tanulója.

Balázs az FC Budapest labdarúgója.

Kiemelkedő sporteredménye: A BLASZ U15-ös serdülő bajnokságban, csapatban elért 2. hely.

Edzője: Czuk Henrik

Testnevelő tanára: Varjú Tibor

Az iskola igazgatója: Tóthné Varga Csilla

  1. BARANYI ZSÓFIA

A VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium 11. osztályos tanulója.

Zsófia az MTK-Dynamic Karate SE karatékája.

Kiemelkedő sporteredménye: A WKF Karate Junior Világbajnokságon elért 5. hely.

Edzője: Fischer Mihály és Fischerné Miklós Nikolett

Testnevelő tanára: Vozár Gábor

  1. BATICZ BÁLINT

A Budapest XV. Kerületi László Gyula Gimnázium és Általános Iskola 6. osztályos tanulója.

Bálint az MTK-Dynamic Karate SE karatékája.

Kiemelkedő sporteredménye: A 26. Tatami Kupán elért 2. hely.

Edzője: Fischer Mihály és Fischerné Miklós Nikolett

Testnevelő tanára: Rezsnyák Csaba

Az iskola igazgatója: Beckné Kremm Andrea

  1. BENKŐ ZSÓFIA

A VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium 11. osztályos tanulója.

Zsófia az MTK-Dynamic Karate SE karatékája.

Kiemelkedő sporteredménye: A WKF Karate Magyar Bajnokságon egyéniben elért 1. hely, csapatban elért 2. hely.

Edzője: Fischer Mihály és Fischerné Miklós Nikolett

Testnevelő tanára: Keleti Katalin

  1. BERTALAN BÉLA  

A Kolozsvár Utcai Általános Iskola 6. osztályos tanulója.

Béla a Magyar Kushido Fortuna Karate SE karatékája.

Kiemelkedő sporteredménye: A 26. Tatami Kupán elért 3. hely.

Edzője: Falusi Márton

Testnevelő tanára: Mező Imre

Az iskola igazgatója: Tóthné Varga Csilla

  1. CABRERA-KOVÁCS ZAFIRA

A Szent Korona Általános Iskola 8. osztályos tanulója.

Zafira a Showtime Fitness és Tánc Sportegyesület versenyzője.

Kiemelkedő sporteredménye: A Fit Kid Világbajnokságon egyéniben elért 1. hely.

Edzője: Göllei Zsuzsanna

Testnevelő tanára: Szöllösné Patinszki Andreea

A 2017/2018. tanévben az iskola igazgatója: Gressó Tiborné

  1. CZAGÁNY DÓRA

A Károli Gáspár Református Egyetem hallgatója.

Dóra az MTK-Dynamic Karate SE karatékája.

Kiemelkedő sporteredménye: A 45. WKF Karate Korosztályos Európa Bajnokságon egyéniben elért 2. hely.

Edzője: Fischer Mihály és Fischerné Miklós Nikolett

  1. CSASZTVAN LILLA

A XV. Kerületi Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnázium 9. osztályos tanulója.

Lilla a POSTÁS SE szertornázója.

Kiemelkedő sporteredménye: A GYM Fesztiválon ugrás versenyszámban elért 3. hely.

Edzője: Draskóczy Imre

Testnevelő tanára: Mester Anikó

Az iskola igazgatója: Gertner Hajnalka

  1. CSEPCSÁNYI KIARA JÁZMIN

A XV. Kerületi Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnázium 8. osztályos tanulója.

Kiara a Budapesti Honvéd SE öttusázója.

Kiemelkedő sporteredménye: A Három Tusa U15-ös Egyéni Országos Bajnokságon egyéniben elért 3. hely.

Edzője: Kovács Tamás és Bathó Balázs

Testnevelő tanára: Mester Anikó

Az iskola igazgatója: Gertner Hajnalka

  1. DOCHNAL ÁDÁM RENÁTÓ

A BKSZC Schulek Frigyes Két Tanítási Nyelvű Építőipari Szakgimnázium 10. osztályos tanulója.

Ádám a Nihon Újpalotai SE karatékája.

Kiemelkedő sporteredménye: A Wadokai Magyar Bajnokság 1. fordulójában elért 1. hely.

Edzője: Szécsényi Attila Zsolt

Testnevelő tanára: Királyhegyi Beatrix

  1. FALUSI MARCELL

A XV. Kerületi Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnázium 11. osztályos tanulója.

Marcell az UTE karatékája.

Kiemelkedő sporteredménye: A Sitokai Felnőtt Európa Bajnokságon elért 3. hely.

Edzője: Hechev Balázs

Testnevelő tanára: Rábel Sándor

Az iskola igazgatója: Gertner Hajnalka

  1. FREY FERENC GÁBOR

A Budapesti Gazdasági Egyetem tanulója.

Ferenc a Budapesti Honvéd SE atlétája.

Kiemelkedő sporteredménye: A Magyarország Atlétikai Váltófutó Junior Bajnokság 4*1500 méteres versenyszámában elért 1. hely.

Edzője: Káldy Zoltán

Testnevelő tanára: Szörényi Zoltán Tamás

  1. KATONA DÁNIEL GÁBOR

A BKSZC Kozma Lajos Faipari Szakgimnáziuma 9. osztályos tanulója.

Dániel a Magyar Kushido Fortuna Karate SE karatékája.

Kiemelkedő sporteredménye: A Széki Kupán kadet korosztályban elért 3. hely.

Edzője: Falusi Márton

Testnevelő tanára: Garamvölgyi Attila

  1. KOMÁROMI KRISZTINA PANNA

Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium 10. osztályos tanulója.

Krisztina a KSI SE sportlövője.

Kiemelkedő sporteredménye: Az ISSF Világbajnokságon Sportpisztoly Csapat versenyszámban elért 3. hely.

Edzője: Plichta Györgyi

Testnevelő tanára: Zimermann Henriette

  1. KUTASSY MÁTÉ

A Kolozsvár Általános Iskola 6. osztályos tanulója.

Máté a Magyar Kushido Fortuna Karate SE karatékája.

Kiemelkedő sporteredménye: A 25. Tatami Karate Kupán elért 3. hely.

Edzője: Falusi Márton

Testnevelő tanára: Varjú Tibor és Gálfalvi ZSuzsanna

Az iskola igazgatója: Tóthné Varga Csilla

  1. LÁSZLÓ TAMARA BIANKA

A Kovács Pál Baptista Gimnázium 12. osztályos tanulója.

Tamara a KSI CSEPEL SE kerékpárosa.

Kiemelkedő sporteredménye: A Pályakerékpáros Országos Bajnokságon elért 1. hely.

Edzője: Somogyi Miklós és Rusovszky Gábor

Testnevelő tanára: Barna Anita

Az iskola igazgatója: Szitt Zsolt

  1. LEITOLD MÁRTON

A Kolozsvár Általános Iskola 8. osztályos tanulója.

Márton a Magyar Kushido Fortuna Karate SE karatékája.

Kiemelkedő sporteredménye: A 25. Tatami Karate Kupán elért 3. hely.

Edzője: Falusi Márton

Testnevelő tanára: Varjú Tibor

Az iskola igazgatója: Tóthné Varga Csilla

  1. MARSCHAL RÉKA

A Szent Korona Általános Iskola 8. osztályos tanulója.

Réka az UTE öttusázója.

Kiemelkedő sporteredménye: A IV. Laserrun Világbajnokságon egyéniben elért 3. hely, csapatban elért 1 hely.

Edzője: Farkas Zsolt

Testnevelő tanára: Szöllösné Patinszki Andrea

A 2017/2018. tanévben az iskola igazgatója: Gressó Tiborné

  1. MISKÓ DORINA

A XV. kerületi Károly Róbert Általános Iskola 8. osztályos tanulója.

Dorina az MTK párbajtőrözője.

Kiemelkedő sporteredménye: Az Újonc Leány Párbajtőr Csapat Magyar Bajnokságon elért 3 hely.

Edzője: Bakodi Róbert

Testnevelő tanára: Klinkóné Kovács Katalin

Az iskola igazgatója: Kőszegi Árpádné

  1. MÓGOR BOGLÁRKA

Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar hallgatója.

Boglárka a Budapesti Honvéd SE atlétája.

Kiemelkedő sporteredménye: A Csehországban megrendezésre kerülő Nemzetközi Atlétikai Versenyen 3000 méteres síkfutás versenyszámban elért 3 hely.

Edzője: Káldi Zoltán

  1. NAGYMIHÁLY KRISZTIÁN

A XV. kerületi Kossuth Lajos Általános Iskola 8. osztályos tanulója.

Krisztián a Nyílt Harcművészetek Független Rekordjainak Szövetségének sportolója.

Kiemelkedő sporteredménye: A XVI. Emlékverseny Kempo Világkupán kata férfi kezdő kategóriában elért 1 hely.

Edzője: Bogya Péter

Testnevelő tanára: Jacsó Zoltán

Az iskola igazgatója: Bikfalvi Boglárka

  1. NYÍRI NIKOLETT

A XV. Kerületi Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnázium 11. osztályos tanulója.

Nikolett az Rákosvidéke Hajtós DSE judósa.

Kiemelkedő sporteredménye: A Koroska Openen elért 2. hely.

Edzője: Hajtós Bertalan

Testnevelő tanára: Mester Anikó

Az iskola igazgatója: Gertner Hajnalka

  1. PÁMER PATRIK

A Hartyán Általános Iskola 6. osztályos tanulója.

Patrik az UTE futsalosa.

Kiemelkedő sporteredménye: A BLSZ Országos Futsal U13-as Bajnokságban elért 3. hely.

Edzője: Tóvizi Tamás

Testnevelő tanára: Fekete Katalin

Az iskola igazgatója: Csörgő Mária

  1. PAPP ANNA

A Budapest XV. Kerületi László Gyula Gimnázium és Általános Iskola 7. osztályos tanulója.

Anna a NIHON Újpalotai SE karatékája.

Kiemelkedő sporteredménye: A WADOKAI Világbajnokságon kata versenyszámban elért 3. hely.

Edzője: Szécsényi Attila Zsolt

Testnevelő tanára: Rezsnyák Csaba

Az iskola igazgatója: Beckné Kremm Andrea

  1. PONGÓ KRISZTIÁN ISTVÁN

A BGSZC Szent István Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma 10. osztályos tanulója.

Krisztián a NIHON Újpalotai SE karatékája.

Kiemelkedő sporteredménye: A WADOKAI Világbajnokságon kumite versenyszámban elért 3. hely.

Edzője: Szécsényi Attila Zsolt

Testnevelő tanára: Bede Péter

  1. SOMOGYI TÍMEA

A Hartyán Általános Iskola 7. osztályos tanulója.

Tímea a NIHON Újpalotai SE karatékája.

Kiemelkedő sporteredménye: A WADOKAI Világbajnokságon kumite versenyszámban elért 6. hely.

Edzője: Szécsényi Attila Zsolt

Testnevelő tanára: Molnár Mariann

Az iskola igazgatója: Csörgő Mária

  1. SZÉKELY ZÓJA

A XV. Kerületi Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnázium 9. osztályos tanulója.

Zója a POSTÁS SE tornásza.

Kiemelkedő sporteredménye: A Női Tornász Európa Bajnokságon, korláton elért 6. hely.

Edzője: Gondos Arató Orsolya és Osztig Géza

Testnevelő tanára: Melegh Enikő

Az iskola igazgatója: Gertner Hajnalka

  1. TAMÁS BENDEGÚZ

A Rákospalotai Meixner Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 7. osztályos tanulója.

Bendegúz az UTE karatékája.

Kiemelkedő sporteredménye: A Nikon Openen elért 3. hely.

Edzője: Hecker Balázs és Cheritam Laura

Testnevelő tanára: Kanyó Viktor

Az iskola igazgatója: Ungár Ágnes

  1. TAMÁS FERDINÁND

A Testnevelési Egyetem hallgatója.

Ferdinánd az MTK-Dynamic Karate SE karatékája.

Kiemelkedő sporteredménye: A Korosztályos EKF Világbajnokságon kumite versenyszámban elért 3. hely.

Edzője: Fischer Mihály és Fischerné Miklós Nikolett

  1. TOMORI GERGELY

A Budapesti Műszaki Egyetem hallgatója.

Gergely a Budapesti Honvéd SE kajakosa.

Kiemelkedő sporteredménye: A Serdülő, Ifjúsági és U23-as Kajak-Kenu Magyar Bajnokságon kajak négyesben 1000 méteren elért 1. hely.

Edzője: Kassai Álmos

  1. VÉBER CINTIA

A Kovács Pál Baptista Gimnázium 11. osztályos tanulója.

Cintia a Budapesti Honvéd SE atlétája.

Kiemelkedő sporteredménye: A Magyarország Ifjúsági Atlétika Bajnokságon 1500 méteres síkfutásban elért 1. hely.

Edzője: Káldy Zoltán

Testnevelő tanára: Barna Anita

Az iskola igazgatója: Szitt Zsolt

  1. VETOR NIKOL SZABINA

A XV. Kerületi Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnázium 8. osztályos tanulója.

Szabina az NKE SE tollaslabdázója.

Kiemelkedő sporteredménye: Az U17-es Tollaslabda Magyar Bajnokságon lány párosban elért 2. hely.

Edzője: Pusztai Balázs

Testnevelő tanára: Mester Anikó

Az iskola igazgatója: Gertner Hajnalka

  1. VETOR TÁNYA TAMARA

A XV. Kerületi Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnázium 8. osztályos tanulója.

Tamara az NKE SE tollaslabdázója.

Kiemelkedő sporteredménye: Az U17-es Tollaslabda Magyar Bajnokságon lány párosban elért 2. hely.

Edzője: Pusztai Balázs

Testnevelő tanára: Mester Anikó

Az iskola igazgatója: Gertner Hajnalka

  1. WIMMER DORINA

A Hartyán Általános Iskola 7. osztályos tanulója.

Dorina az MTK Budapest párbajtőrözője.

Kiemelkedő sporteredménye: A Gyermek Női Párbajtőr Országos Bajnokságon elért 1. hely.

Edzője: Bakodi Róbert

Comments are closed.