Elhunyt Székhelyi József színművész

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Elhunyt augusztus 22-én 71 éves korában a súlyosan beteg Székhelyi József Jászai Mari-díjas színművész, rendező – tudatta Facebook-oldalán az Élet Menete Alapítvány, amelynek a művész az egyik alapítója volt.

Székhelyi Józsefet a Madách Színház és Szeged önkormányzata saját halottjának tekinti, temetéséről a családdal egyeztetve intézkednek.


A művész 1946. november 24-én született Budapesten. Pályafutása alatt játszott a kecskeméti Katona József Színházban, a Madách Színházban, a Nemzeti Színházban, a Pesti Magyar Színházban, az Arizona Színházban és a Soproni Petőfi Színházban. 2003 és 2008 között főigazgatóként irányította a Szegedi Nemzeti Színházat és a Szegedi Szabadtéri Játékokat.
A Jászai Mari-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével és Tisztikeresztjével kitüntetett színművész 1971-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a kecskeméti Katona József Színházba szerződött. 1983-ban lett a Madách Színház tagja – írta a Madách Színház a közleményében.
A Szegedi Nemzeti Színház mély megdöbbenéssel értesült Székhelyi József színművész, a Szegedi Nemzeti Színház korábbi igazgatója, Szeged város Pro Urbe-díjas művésze haláláról – közölte a helyhatóság.

Comments are closed.