Elhunyt Kun Zsuzsa

Nyolcvannégy éves korában elhunyt Kun Zsuzsa Kossuth-díjas balettművész, balettmester, tudatta a Magyar Táncművészeti Egyetem. A kerületünkben élt művészt hétfőn érte a halál. Kun Zsuzsát a Magyar Táncművészeti Egyetem saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek. Kun Zsuzsa 1934. december 9-én született Budapesten. A készülő kerületi díszpolgárokról szóló könyv róla szóló portréjával búcsúzunk tőle. 

*

– Négyévesen vittek el először az Operaházba, akkor rögtön belebolondultam a táncba, és elhatároztam, hogy balerina leszek – emlékezett a kezdetekre Kun Zsuzsa Kossuth-díjas balett-táncos. – Nagyon vékony, sovány kislány voltam, nyolcéves koromban még elsipirceltek, kilencéves elmúltam, amikor felvettek Nádasi mester stúdiójába – mondta a művésznő, aki azóta generációk számára vált fogalommá. – Nádasi Ferenc balettiskolájában egy gyönyörű loknis kislány, Szarvas Janina állt előttem a sorban – meséli Kun Zsuzsa –, ő négyéves korában kezdte el a tanulást; az volt a célom, hogy őt utolérjem, végre úgy tizennégy-tizenöt évesen mindketten megkaptuk Nádasi mester aranyérmét. – Akkor én már szólót is táncoltam – tette hozzá.

„Azt hittem, hogy maga egy cica, pedig maga egy párduc.”

Kun Zsuzsa 1949 óta az Operaház tagja, az 1950-es évek elején ösztöndíjasként Moszkvában és Leningrádban tanult tovább, 1952 és 1977 között az Operaház magántáncosa, 1972 és 1979 között pedig az Állami Balettintézet igazgatója, később balettmestere, illetve professor emeritus. Huszonöt éves korában kapta meg a Liszt Ferenc-díjat, s alig huszonhét évesen átvehette a Kossuth-díjat is.

A későbbi prímabalerina tizenöt évesen veszítette el édesapját, aki Rákospalota köztiszteletben álló orvosa volt. Édesanyja semmi szín alatt sem akarta őt elengedni, hogy Moszkvában tanuljon, de az orosz balettiskola akkorra már egész életre szóló hatással volt rá; a budapesti Világifjúsági Találkozón is szereplő Bolsoj-társulat, illetve a Mojszejev Együttes lett a példaképe. Moszkvában naponta két balettórája volt, ráadásul padödö órákat is vett. Ahogyan fogalmazott: mindenáron magába akarta szívni Ulanova, Pliszeckaja és Sztrucskova tudását. Később, amikor a budapesti Operaház bemutatta, A bahcsiszeráji szökőkútban Zaréma szerepét úgy táncolta el, hogy az orosz balettmester, Zaharov azt mondta neki: „Azt hittem, hogy maga egy cica, pedig maga egy párduc.”

Az orosz táncművészet a későbbiekben is nagy hatással volt rá, például amikor a bukaresti VIT-en második díjat nyert, Kun Zsuzsa azt mondta: „Másodiknak lenni egy orosz táncosnő után nekem csak dicsőség lehet…” Kintléte elején három hónap alatt úgy megtanulta az orosz nyelvet, hogy még álmodott is oroszul. Élete egyik legnagyobb dicséretének pedig azt vette, amikor Nádasi Ferenc mester azt mondta: „Nagyon szépen táncolt Sztrucskova, de nem volt jobb Kun Zsuzsánál.” A művésznő ugyancsak büszke volt arra az esetre, amikor a Párizs lángjai mindkét főszerepét eltáncolta; s a kisebbik alakításáért, Ámor színpadra viteléért, a Mojszejev Együttesnek a közönség soraiban ülő tagjai megtapsolták őt.

A prímabalerina szerepelt A hattyúk tavában, a Rómeó és Júliában, a Seherezádéban, a Csipkerózsikában, A rosszul őrzött lányban, a Coppéliában, A háromszögletű kalapban, csak egyetlen szerepálom maradt megvalósítatlanul: Tatjána szerepe kimaradt a repertoárjából. Eltáncolhatta viszont Flaviát a Spartacusból, és Tündét a Csongor és Tündéből. Színre vihette a balerinák álmát, a Giselle-t. Kun Zsuzsának mindig Ulanova volt a Giselle, eleinte saját bevallása szerint lényegében őt utánozta, szokatlanul sokat gyakorolva. Élénken emlékezett az 1958-as premierre, az is tisztán élt benne, ahogy a kollégák körbenálltak a próbateremben, s a tragikus végkifejlet láttán egyik művésztársa szó szerint sírva fakadt. A Giselle-ről, amelynek első hazai címszereplője volt Kun Zsuzsa, a prímabalerina azt mondta: „A romantika csúcsteljesítménye mindenkor időszerű, mert időtlen szépséget áraszt. S amíg lesz a világon táncművészet, ez a balett élni fog.”

London, Párizs, Moszkva

Páratlan karrierje során színpadra lépett London, Párizs, Moszkva és Sydney színházaiban, a balett-táncot negyvenkét évesen hagyta abba, nagyhírű pályatársai közül Lakatos Gabriellával, Orosz Adéllal, Sipeki Leventével és Fülöp Viktorral is dolgozott együtt. – Sydneyben Nagy Ivánnal, a Ballet Theatre szólótáncosával táncoltam – emlékezett a prímabalerina –, Iván úgy vigyázott rám, mintha egy kristálykehely lennék. Mindez annak fényében, hogy Kun Zsuzsának igen sok sérülése, jó néhány balesete volt, nem tűnik holmi fölösleges aggodalomnak. A szokatlanul sok balesetet Kun Zsuzsa elsősorban azzal magyarázta, hogy önmagát maximalistának tartotta.

Kun Zsuzsa a már említett Liszt Ferenc-díj és Kossuth-díj mellett Érdemes Művész, Kiváló Művész és a Budapestért Díj tulajdonosa volt. Megkapta a Táncművész Szövetség életműdíját, az Állami Operaház Mesterművésze címet, amely a Nemzet Színésze cím mintájára született. Ezen felül örökös tagja a Halhatatlanok Társulatának, és legújabban, 2013-ban megkapta a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést a köztársasági elnöktől. Szintén 2013-ban adományozta a díszpolgári címet a XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata a balettművésznek. Az ünnepelt balerina számos elismerést aratott külföldön is. Ezek közül kettő különösen kedves volt számára; az egyik az a finn Lovagkereszt, amelyet az egykori köztársasági elnök, Urho Kekkonen adományozott neki, a másik pedig a párizsi Kritikusok Díja. Élete egyik csúcspontján azt kérdezte tőle valaki: „Te mindent megkaptál már, mit akarsz még?!” Kun Zsuzsa lakonikusan válaszolt: „Táncolni!”

Kun Zsuzsa végső soron szerencsésnek érezte magát: – Nagyon gazdag életem volt, két házasság után, második férjemmel, Gál Jenővel találtam meg a boldogságot. Ma is abban a rákospalotai házban élhetek, ahol születtem. Ha újra születhetnék, megint csak balerina lennék… (PP, Nánási László, 2018. december 27.)

Leave A Comment

You must be logged in to post a comment.