Egy nap teljes őrület – az első Fighters’ Fest!

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Őrült városi kalandfutásra és látványos bemutatókra számíthatnak mindazok, akik október 4-én a Pólus bevásárlóközpont felé veszik az irányt. Itt rendezik meg ugyanis az első Fighters’ Festet, a már méltán népszerű Fighters’ Run akadályokkal nehezített terepfutó esemény fesztiválhangulatú városi változatát.

fb2 (1)

Az idén már két alkalommal – a kecskeméti és csillebérci Fighters’ Runon is – bizonyított, és több ezer embernek élményt nyújtó kalandos terepfutásra a Szilas patak partján kerül majd sor, a Pólus parkolóját pedig látványos, monumentális akadályokkal építik tele, úgyhogy kihívásban nem lesz hiány. Az indulók a kültéri megmérettetések mellett két ponton még az áruházba is befutnak, hogy ott is teljesítsenek egy-egy akadályt.

A városi akadályfutó verseny abból a szempontból is különleges, hogy a kevésbé edzett „harcosok” is próbára tehetik magukat: már három kilométer és 12 akadály meghódításával is kiérdemelhetik az egyedi Fighters’ Fest érmet! Ez lehetőséget biztosít mindenki számára, hogy megtapasztalja a határait, s hogy esetleg legközelebb egy hosszabb távú Fighters’ Runon is legyőzze önmagát!

De az elit küzdőknek sem kell félniük, hiszen ők is további változatos távokban és kategóriákban nevezhetnek az igazi urbán kihíváson. Ami a kategóriákat illeti: lesz egyéni, csapat-, és éjszakai verseny a közvilágítást, illetve fejlámpákat használva (utóbbi a helyszínen kölcsönözve), sőt mi több, nem kizárt, hogy egyes futamokban még a biciklik is szerephez jutnak. Újdonság a váltóverseny, melynek tagjai fejenként egy-egy, vagyis összesem három kör teljesítésével futnak be a célba. S persze egy igazi fesztiválból a – kicsi és nagyobb – gyerekek sem maradhatnak ki: őket többek között teljesem egyedi, játékos akadálypályával várja a Fighters’ Fest.

www.fightersrun.com

Comments are closed.