Általában ha a helytörténet kerül szóba, akkor a történelem rég elmúlt időszakai, amelyek már nem léteznek, a feledés homályába vesztek. Éppen ezért nagyon érdekes, ha napjainkban közvetlen közelről láthatjuk és tapasztaljuk a történelmi távlatot. Kézzel fogható közelségben a ma valóságában élhetjük át a múltat.
Pestújhely településfejlődése az 1910-es évektől számítható. A betelepülő lakosság igyekezett megtalálni az önálló életét. Az itt élőknek a mindennapi élethez iparosokra, kereskedőkre és szolgáltatásokra volt szükségük. Vállalkozó szelleműekben pedig nem lehetett hiány, hiszen egy új városka fejlődéséhez szinte minden ötlet megvalósítható.
fotó: Csokonai15
Így tett Nagy Lajos is, aki a Neptun utcai telken lévő házát úgy tervezte, hogy az utcai frontra üzlethelységet és raktárat alakított ki. A lakás az épület udvari szárnyába került. Igazán logikus gondolat volt, hogy saját vállalkozásában dolgozzon. Ráadásul akkoriban Pestújhelyen szinte mindenki építkezett. Eszközökre, szerszámokra és vasanyagokra volt szükség. A vasbolt forgalma hosszú időre biztosított volt.
Az üzlet tökéletesen ellátta a helyi igényeket. Fogyott a kerítésháló, a lapát, ásó, kapa, létrák, fogók, szegek, csavarok.
A második világháború után „új szelek” fújtak, olyan, hogy magánvállalkozás, akkoriban nem létezhetett. Nagy úr üzletét rövid úton államosították. Ekkor kiderült, hogy igazán jó profillal rendelkezett a pestújhelyi üzlet, hiszen továbbra is vasboltként, majd később Vas és Edénybolt néven működött tovább. Az idősebbek emlékezhetnek rá, hogy az ország minden egyes pontján ismerős volt a szokásos kék-sárga felirat.
fotó: Csokonai15
Az országos állami cég igencsak takarékosan − hiszen úgy, ahogy volt, beruházás, festés, felújítás nélkül − üzemeltette a boltot. Ez a spórolós hozzáállás nem befolyásolta a vevők vásárlási szokásait. A pestújhelyiek továbbra is innen szerezték be a vasárut, de szívesen vették a profilbővítést az edények formájában. Megszokták a kis üzletet, helyben vehették meg a szükséges árut, nem volt jelentősége számukra, hogy változik-e a bolt berendezése, vagy hogy eredeti deszkapadlójú maradt-e a vevőtér. A fontos az volt, hogy legyen kerítésháló, a lapát, ásó, kapa, létrák, fogók, szegek, csavarok.
Jöttek a még újabb idők, az állami tulajdonú Vas és Edényboltnak befellegzett, a rendszerváltás után új tulajdonosokhoz került. 1992-től Halász Gábor és felesége magánvállalkozásban működtette az üzletet, amit igen jól ismertek, hiszen 1968 óta dolgoztak benne. A tipikus családi vállalkozásba beszállt fia is.
fotó: Csokonai15
Kiss Sándor így emlékezik a „kezdeti” időkre:
„Először is a bolt külső homlokzatát tettük rendbe. Új táblákat helyeztünk ki, kijavítottuk a málló vakolatrészeket. Belsőleg festésre és mázolásra került sor. Meghagytuk az eredeti polcrendszert, az eladói pultot, a kirakatot és a raktár berendezését is. Hogy miért nem változtattunk? Mert nem volt rá szükség. Abban a szóban, hogy kereskedelem, benne van a kereslet, az áru.A vevőink mit kerestek, illetve keresnek? Kerítéshálót, lapátot, ásót, kapát, létrákat, fogókat, szegeket, csavarokat … A pestújhelyiek egyébként is megszokták a boltot úgy, ahogy van. Én meg »beleszülettem « az üzletbe.”
Talán csak két éve került le a homlokzatról a Vas és Edénybolt felirat. A bejárati ajtó eredeti, a vásárló belépve 100 éves fapadlón jár. Az árut Kiss Sándor adja ki, nem kell keresgélni a polcok között, mint a nagy barkácsáruházakban.
fotó: Csokonai15
Ha szükséges egy marék szög, azt Kiss Sándor újságpapír-staniclibe csomagolja, mint ahogy régen Nagy úr. A vásárlás közben ismerősök lévén szóba kerülnek a mindennapi élet gondjai és örömei. Úgy családiasan.
„Az idők folyamán arra jöttem rá, hogy ez az üzlet ugyanúgy megállja a helyét ma is, mint kezdetekben. Árukészletünk az igényeket szolgálja. Hasonló, mint a századelőn, csak műszakilag a mai kornak megfelelőek” – folytatta a ma már egyszemélyes bolt vezetője.
Látogatásomkor egy vevő lépett be az üzletbe. Cserpákot keresett. „Van-e?” – kérdezte. Természetesen volt. (A cserpa eredeti jelentése: kisebb vizesedény, későbbiekben nagyobb méretű habarcsmeregető kőműves szerszám.) „Ezek is kellenek, de minden háztartásban szükség van szerszámokra, építkezések és felújítások során talicskára, létrára, egyebekre. Ja, most jut eszembe, ma már nem árulhatunk petróleumot, de minden mást igen. Emlékszem, még a vasedény-korszakban árultak olajkályhát, fazekat, szódásszifont, evőeszközöket, mindenféle csetreszeket. 1995 után azonban a külföldi világcégek alaposan megroggyantották az újonnan létrejövő magánvállalkozásokat. A profiljuk mindenféle árut tartalmazott, mennyiségben pedig nem versenyezhetünk. Pedig mi is megfelelünk a vásárlási igényeknek. Ráadásul nem szükséges elautózni kilométereket, bolyongani a polcok között. De tudom én, kényelmes és egyszerűbb mindent megvenni, hiszen a csokitól a mestergerendáig mindent összehordanak azokban az óriási vegyesboltokban… Ez van.”
A pestújhelyiek tudják, hogy ez a kis időtlen bolt nem egyedüli Pestújhelyen, de az utolsók közt van. A helyi postafiók is több mint 100 évig szolgálta a lakosságot. Eddig.
Éppen három hónapja zárt be, mondván, nem rentábilis. 112 évig nem volt vele gond. Mik egy postafiók szolgáltatási feladatai? Postai küldemények, levelek, csomagok átvétele és kiadása. Banki és egyéb pénzügyi szolgáltatások biztosítása. Mindezen munkát hiba nélkül ellátta, pedig a berendezése, épülete működése kezdeteitől nem változott. Mit kellett volna tenniük, hogy megfeleljenek az új idők gazdaságossági követelményeiknek? Lehet, hogy tényleg eltűnik a posta épülete is, vele együtt az eredeti berendezés is? Vége egy különleges kulturális értéknek? Nem akarom elhinni.
fotó: Csokonai15
Ez a hasonlóan kis vasüzlet azonban itt még kitart. Szívesen várja a vevőket, egy olyan boltban, amely múzeumnak is tekinthető, közben a leghagyományosabb szerszámok mellett a legújabb elektromos barkácsgépek is megvehetők. Bár a sarokban olajkályha adja a meleget, tovább kopik az olajos padló. A polcokon nem ócskaságok, hanem minőségi termékek sorakoznak. Így ez az üzlet bizonyítja, hogy ha valami régi is, az alapértékek megmaradhatnak.
A Vas -Műszaki Bolt élő skanzenépület Pestújhelyen. A XX. századelőtől a XXI. században is fennmaradt emberi valóság. Remélem, így lesz még hosszú évekig.
„Ezzel én is egyetértek” – mondja Kiss Sándor, aki szerencsére örök optimista. Bizakodva tekint a jövőbe. De hogy mit hoz a jövő, azt nem tudhatjuk. Nem sejtette Nagy úr sem, de neki is voltak víziói, tervei. Dolgozott és nem adta fel, ha nehézségekbe ütközött. A mai vállalkozók is, mint Kiss Sándor, követik elődjeik útját.
A pestújhelyi történet folytatódik.
SZÖVEG: Szunyogh László
FOTÓ: Csokonai15
A cikk eredetileg a TiZEN5 február 15-i számában jelent meg.
Comments are closed.
