Domborművet kapott Göncz Árpád a kerületben

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Göncz Árpád, a rendszerváltás utáni első magyar köztársasági elnök születésének századik évfordulója alkalmából domborművet avattak Újpalotán. A március 25-i esemény a Göncz 100 programsorozat keretén belül valósult meg.

Nem először és nem utoljára látogatott Göncz Árpád családja, két leánya, Kinga és Annamária a XV. kerületbe. Most a kerület polgármesterével közösen leplezték le az édesapjukról készült domborművet az Egyesített Szociális Intézmény Molnár Viktor utcai Fejlesztő Gondozó Központjában.

 

„Nagy öröm számomra, hogy idén, Göncz Árpád születésének 100. évfordulóján, a centenáriumi rendezvénysorozathoz kapcsolódva, közösen emlékezve rá, állíthatunk emléket annak a kivételes embernek, akinek segítsége, hite, szívbéli támogatása és embersége nélkül nem kezdhette volna meg a működését a FENO” – mondta Cserdiné Németh Angéla a kerület polgármestere

Az ünnepségen részt vett Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes, Déri Tibor újpesti és Horváth Csaba zuglói polgármester is

„Göncz Árpád és felesége, Zsuzsa asszony megértették és átérezték a legkiszolgáltatottabb honfitársaink: a szegénységgel, betegséggel küzdők, az idősek és fogyatékossággal élők sorsát. Itt, a Molnár Viktor utcában talált otthonra egykoron a Zsuzsa asszony által összefogott Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok országos Szövetsége (ÉTA) központja is, amelynek ma már közel 60 tagszervezete van szerte az országban. Ahogyan Göncz Árpád a kezdetektől és a FENO átadásakor is mellettünk állt, úgy reményeim szerint mostantól az ő óvó tekintete is itt lesz rajtunk az örökkévalóságból ezentúl, erőt és hitet adva a mindennapokhoz. Itt a XV. kerületben továbbra is mindent megteszünk, hogy Göncz Árpád emlékéhez méltó módon szerető és befogadó, támogató társként segíthessük az értelmi fogyatékossággal élőket, szüleiket és a FENO nagyszerű munkatársait a jövőben is” – hangsúlyozta a polgármester.

Göncz Árpád 1998-ban személyesen avatta fel az újpalotai FENO-t, melyet aztán a feleségével együtt figyelemmel kísért. Többször járt a Molnár Viktor utcában is.

„Én is, és a testvérem először láttuk eredetiben ezt a műalkotást, így számunkra is újdonság volt, ahogy édesapánk jellegzetes arcát és tekintetét megpillantottuk. Megható érzés számunkra, hogy apánk születésnek századik évfordulója alkalmából mennyi kezdeményezés és ötlet érkezik hozzánk. A Göncz Árpád Alapítvány kevés lenne mindezek megvalósításához. Édesapánk politikai pályafutását az utókor hajlamos csak a demokrácia szemszögéből megítélni, pedig ő mindig kiállt azokért az emberekért is, akik valamilyen okból kevésbé tudták a hangjukat felemelni. Úgy vélem, az, hogy ez a tábla ennek az épületnek a falára került, egy jelzés is a XV. kerület részéről, hogy elismerik apánk és anyánk életútját, és érdemesnek tartják, hogy mellé álljanak” – mondta a dombormű leleplezését követően Göncz Kinga, a volt államfő lánya.

A Göncz Árpád domborművet egy fiatal szobrász, Solti András készítette. Andrásnak ez volt a harmadik jelentősebb munkája (egy domborműve a Semmelweis Egyetemen látható, egy körplasztikája pedig Dél-Koreába került). Fiatal korában a Hubay Jenő Alapfokú Művészeti Iskolában Szabó Gábornál és Breczek Margitnál pallérozódó művész nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy az ország rendszerváltás utáni első köztársasági elnökének arcképét megformálhatta.

A kerületi Göncz Árpáddal kapcsolatos ünnepi események következő állomásaként a Csokonai Nonprofit Kft. és a Terminál Workhouse független színházi alkotócsoport augusztusban színpadra viszi Göncz Árpád Mérleg című drámáját. Az ősbemutatót augusztus 3-ra, Göncz Árpád köztársasági elnöki beiktatásának évfordulójára tervezik. Illetve ősszel is lesz majd egy jelentős esemény, amikor a tervek szerint az Egyesített Szociális Intézmény Göncz Árpád nevét fogja majd felvenni.

Comments are closed.