Díjazták a tehetséget és a szorgalmat is

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Idén is átadták a kiemelkedő tanulmányi eredménnyel rendelkező, illetve a tanulásban látványos javulást produkáló diákoknak járó tanulmányi elismeréseket és ösztöndíjakat. Idén 10 kerületi iskola összesen 167 tanulója részesült elismerésben.  

Mivel a díjazottak, valamint az őket elkísérő szülők, hozzátartozók és pedagógusok egyszerre nem fértek volna el a Polgármesteri Hivatal Dísztermében, ezért az ünnepséget két részletben bonyolították le. Október 7-én és 9-én egyaránt Cserdiné Németh Angéla polgármester és Csernák János alpolgármester köszöntötték a fiatalokat.

„A XV. kerületben hosszú évek óta elkötelezetten támogatjuk a tudást, a teljesítményt és a szorgalmat, hiszünk a fiatal korosztályok eredményeinek méltó megbecsülésében – hangsúlyozta Cserdiné Németh Angéla polgármester. – Önkormányzati ösztöndíjprogramjaink is ezt a fontos és nemes célt szolgálják. Örömünkre szolgál, hogy ezekkel a díjakkal évről évre ösztönözhetjük, és jó szívvel bátoríthatjuk a tehetségükkel és szorgalmukkal kiemelkedő eredményeket elérő kerületi fiataljainkat.”

51 tanuló kapott százezer forintos egyszeri támogatással járó Pallasz Athéné-díjat kiemelkedő, az 5-8. évfolyamon a legalább 4,8 tizedes, a 9-13. évfolyamon a legalább 4,7 tizedes átlagú  tanulmányi eredményéért.

A Halley-díjat és az azzal járó ötvenezer forintos támogatást ebben az esztendőben 116 diák vehette át. Ezúttal is azok kapták, akik 0,3 tizedet vagy annál többet javítottak egy félévben. Jó hír, hogy tavalyhoz képest 44-gyel több tanuló részesült elismerésben.

Az önkormányzat immár harminckét éve, 1993 óta ismeri el és támogatja anyagilag is a kerületi tehetségeket. Az erről szóló helyi rendeletet 2018-ban módosították, és azóta nemcsak a „Kerület Kiemelkedő Tanulóit”, hanem a „Kerület Kiemelkedően Fejlődő Tanulóit” is támogatják. 

Comments are closed.