CT, suli, Pálmai

Átlagos olvasási idő: 3 perc


Felpörögtek az események, újra ránk tört a frász, jóval több a fertőzött, mint húsvétkor meg a tavaszi iskolabezárás idején. Most mégis másként fest a történet. Elmentek a gyerekek az iskolába, reméljük, maszkoznak utazás közben a buszon, a metrón, a villamoson keményen. Nekik is meg kell tanulniuk, hogy vigyázzanak magukra. Főleg azzal, hogy ne vigyék haza a mamának és a tatának a vírust.

Három kemény fickót csíptünk el az első tanítási napon, Rikárdó, Dzsasztin (aki figyelmeztetett bennünket, hogy kell a nevét írni) és Krisztofer negyedikbe, illetve másodikba jár. Dzsasztin táskája éppen nyolckilós volt, de bízunk benne, hogy a tantó néni nem viteti be minden nap a gyerekekkel a teljes pakkot (lásd még: behurcolás).

Rikárdó, Dzsasztin, Krisztofer

Reménykedünk abban is, hogy az iskola alkalmazkodik a járványhoz, és leszoktatja magát a nulladik meg a hetedik-nyolcadik órák megtartásáról. Az se lenne nagy baj, ha az ének- és a rajzórát a szabadban tartanák, olykor akár össze is lehetne vonni a készségtárgyakat, nem feltétlenül szükséges Kodály Zoltán életéből röpdolgozatot íratni. Mindez persze csak a mi fantáziánkban létezik, a Klik nem az az intézmény, amelynek berkeiben lazán és hajlékonyan lehetne kezelni az iskolai kérdéseket. (A három gyerek fotója alá küldött előítéletes kommentektől eltekintettünk, három magyar állampolgár képét tettük ki, akiknek ugyanolyan joguk van címlapra kerülni, mint bárki másnak. Nagyjából hasonló a helyzet ahhoz, mint mikor a Fradi B-közép azzal kényszerül szembesülni, hogy kedvenc nemzeti csapatuk legfőbb erősségei színesbőrű játékosok, akik, lám, még a Celticet is képesek voltak kiverni a Bajnokok Ligájából. Változnak az idők, menjünk tovább.)

CT

Átadta a polgármester a kerületi rendelőintézetben a rákdiagnosztika és -gyógyítás elengedhetetlenül fontos kellékét, a CT-gépet. A képalkotó berendezés beszerzése választási ígéret volt, igen fontos önkormányzati beruházás. Melyre már 2019-ben sort lehetett volna keríteni, ha a Fidesz közel egy éven át nem akadályozta volna a költségvetés elfogadását. Emlékszünk rá, milyen nyomasztó volt a kisszerű érveket hallgatni arról, miért szavazták le oly sokszor a kerület pénzügyi terveit. Az önkormányzati választásokon a „blokkolók” aztán csattanós választ kaptak azoktól, akikre annyira szeretnek hivatkozni.

A CT-nek először a helyet kellett kialakítani, ez több mint 43 millió forintba került – mondta az átadáson Cserdiné Németh Angéla. Az ideszállításért 1,2 millió forintot kellett fizetni, a gép ára 114 millió volt, a működtetés évente 187 millió forintot tesz ki. A polgármester szerint évente 8 ezer vizsgálattal lehet számolni, de a többletfinanszírozást az egészségbiztosító nem vállalta. A kerület a CT működtetéséhez egy fillér állami hozzájárulást nem kap, a vizsgálatokat a kerület finanszírozza a saját forrásaiból. A kerületben bejelentett lakcímmel rendelkező polgár számára évente egy alkalommal ingyenes lesz a vizsgálat (amit senkinek se kívánunk, mert ilyen esetekben súlyos betegség állhat a háttérben). A kerületi dolgozók kedvezményesen vehetik igénybe, erről korábban döntött a népjóléti bizottság.

A Fidesz-frakció nevében Szalay Kornél Géza nyomban meg is köszönte a kormánynak a CT-t. Arról a szerény másfél milliárd forintról persze gondosan elfeledkezett, amelyet „járványügyi védekezés” címén el fognak venni a kerülettől. (A képviselő úr, akinek Orbán Viktor születésnapjára készített „csikidamos” videójára sokáig emlékezni fogunk, a jelek szerint ebben utazik, ilyen debattőrködésekre lehet számítani ’22-ig. De itt is menjünk tovább, nincs benne semmi különös, a Fideszben zajló belső küzdelmek nem újak a kerületben, tíz éve e folyamatos gyürkőzés szemtanúi vagyunk. Arra azért sokáig nem gondoltunk a politikai akciók minősége láttán, hogy egyszer még visszasírjuk László Tamást. Ez akkor jutott eszünkbe, amikor megpillantottuk Szalay urat egy eléggé beszédes képen, amint maszkban és magányosan feszít a CT-masina társaságában…)

Függetlenedett a kutyapárti képviselő

Pálmai Attila a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) kompenzációs listájáról került a képviselő-testületbe, és hamar nyilvánvalóvá tette, hogy a mind a 14 egyéni mandátumot elnyert és ezáltal elsöprő többségbe került felhőszervezet, a Mindenki a Tizenötödikért közösségével tart. Időközben annyi történt, hogy Pálmai úr független képviselő lett, és megmaradt ugyan a kötelék a kutyapárttal, mégsem utcai vagy Facebook-os gegekre, politikai „viccelődésekre” lehet tőle számítani. Ehelyett városüzemeltetési és a digitális közigazgatással kapcsolatos elképzelései vannak. Az augusztus 20-i templomkerti ünnepen csíptük el. Mutatjuk.

Valaki, ugye, átúszta közülünk is?

Volt időközben augusztus 29-én egy nagyszabású Duna-átúszás, a Műegyetem előtt lehetett próbálkozni a 20-21 (!) fokos vízzel, több százan álltak sorban a regisztrációnál. Tettünk ugyan tétova kísérletet arra, hogy kinyomozzuk, vajon volt-e próbálkozó a kerületből, de hamar felsültünk. Az indulók személyes adataiba nem tekinthettünk be, azt pedig mégse mertük megtenni, hogy elkezdjünk kurjongatni, hé, emberek, van-e itt valaki a 15-ből, azonnal jelentkezzen! Nem tudtuk tehát meg, pontosan mennyi közünk lehetett ehhez a bátorságpróbához, de nem adjuk fel a reményt.

A covidról most nem szólunk bővebben. Nem azért, mert nem veszünk róla tudomást. Mikor e sorokat írjuk, napi ötszáz eset fölé kúszott az ország fertőzési „teljesítménye”. Nem kevés, nem árt észnél lenni, emberek! (PP, Rab László, 2020. szeptember 4.)

Leave A Comment

You must be logged in to post a comment.