Csizmás kandúr, a bevándorló

Mindenes fotósunk, Bősze Lajos a Csokiban (azaz a Csokonai művházban) járt a Nektár Színház Csizmás kandúr előadásán. Örömmel közöljük a képeket. Egyúttal felidézzük a több évszázada ismert mese kalandos útját, nem minden tanulság nélküli.

Többen meg fognak lepődni, ha azt mondjuk, hogy a Csizmás kandúrnak milyen sok köze van ahhoz a valóságos bevándorlási hullámhoz, amellyel a valóságos Európának egykor meg kellett küzdenie.  Itt a valóságosra helyeznénk a hangsúlyt. Nem arról van szó, hogy ennyi meg annyi bevándorló (a magyartalan szitokszóval: migráns) érkezne ide meg oda, amivel riogatni lehet a szegény jó magyar népet, hanem arról, hogy egykor százezreknek kellett elmenekülniük a hazájukból, vallási okokból az ismeretlenbe. 

A francia reformátusokról beszélünk, akiket kezdetben (a 16. század elején) a katolikusok hugenottáknak (Les huguenots) csúfoltak, és csak a francia forradalom (1789) után kezdték őket a ma is hivatalos elnevezéssel (protestánsokként) illetni. 

A 17. században a 16 millió francia közül 850 000-en számított hugenottának. A források szerint 1670 és 1720 között 160 ezren kényszerültek arra, hogy elmeneküljenek. Voltak olyan országok, amelyekben törvénnyel óvták őket, máshol csupán megtűrtnek számítottak. Hollandia 50 ezer menekültet fogadott be, Magyarország néhányat, Svájc bezárta előttük az ajtót. A németek, angolok végül jól jártak a tömeges befogadással, mert számos hugenotta család híres embereket adott ezeknek az országoknak. A menekültek gazdasági és kulturális területen is bekapcsolódtak a befogadó országok életébe. 

Node hogy jön ide a Csizmás kandúr?! Hát úgy, hogy a mese (volt egy molnár, aki a legnagyobb fiára a malmot, a középsőre a szamarat, a legkisebbre a macskáját hagyta…) széles körben ismert volt a 17. század elejétől, többféle változatban keringett a vásárokban, volt, aki le is jegyzetelte ( Giambattista Basile Pentameron című könyvébe bevette), a leghíresebb mégis az a gyűjtemény volt, amelyben Charles Perrault (1628-1703) gondosan leírta. Jacob és Wilhelm Grimm a Perrault-féle változatot használta fel ahhoz, hogy a maguk meseváltozatát megírják.

Megírták, és a meséiket kiadták. De minő véletlen, a Csizmás kandúr-t az 1857-es kiadásból kifelejtették. Ugyan miért? Nem lett volna elég ütős a macskamese? Kizárt. Más oka lehetett a dolognak.

Wilhelm Grimm egy hugenotta bevándorló nőtől, Jeanette Hassenpflugtól hallotta a mesét, és ezt korrekt mesegyűjtőként rögzítette is.

A kötetből csakis azért maradt ki, nehogy Grimméknek ebből kellemetlenségük legyen. A későbbi kiadások előtt aztán már elhárultak az akadályok.

A kis történet csupán azt szemlélteti, hogy az élet bonyolult. A gyerekek, akik megnézték a mesét, önfeledten szurkoltak Csizmás kandúrnak. Lajosnak köszönjük a képeket. (PP, Rab László, 2018. március 22.)

 

 

Leave A Comment

You must be logged in to post a comment.