Tag: Széchenyi tér

12
okt

Helytörténet: Valamikor faluszéle – Liba-tér-Széchenyi tér

Érdemes elgondolkodni azon, hogyan is változik a különböző korokban egy település képe. Rákospalotán találhatunk olyan helyszínt, amely magán hordozza a városszerkezet alakulását. Dokumentumok alapján nyomon követhetőek a változások, melyek jellemzőek az adott időszakra, de aktuálisan is megfigyelhetőek a kisebb-nagyobb városképi módosulások. Képzeletben forgassuk vissza az idő kerekét az 1830-as évekig és álljunk meg a Régi Fóti út és Szentmihályi út

Read more

28
jún

Széchenyi téri templom

A Károlyi családnak volt „köszönhető”, hogy 1884-ig kellett várni az önálló katolikus lelkészségre Rákospalotán. Ugyanis Károlyi István gróf második feleségét Fóton temették el, így a gróf Fóton épített templomot, pedig eredetileg Rákospalotán akart. Beller Imre lelkész áldozatos munkájával végül elérte, hogy 1893-ban megérkezzen a püspöktől a plébánia alapító bullája.