Tag: rendőrség

5
jan

Több millió forintot kért kölcsön, de visszaadni már nem akarta

Ingatlanok tehermentesítésére és orvosi költségekre kért pénzt.

24
dec

Az egyik csak szúrt, a másik viszont ölt

A megkéselt nő életben van, a férfi viszont meghalt.

19
dec

Tetőfokára hágott a hangulat, biliárddákóval ütötték egymást

Egy tini is ütlegelt.

30
nov

Csalással szedett be másfél milliárd forintot hetven embertől

Ingatlanokkal üzletelt.

27
okt

Biztonságban a temetőben – ORFK közleménye

Halottak napján, november 1-jén sokan kilátogatnak a temetőkbe, hogy emlékezzenek szeretteikre. Azonban ilyenkor a sírkertekben, vagy azok környékén nagyon sokszor előfordul lopás. Ennek megelőzésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya összeállított egy dokumentumot, amiben a temetői lopásokkal, illetve a jellemzően sírkertek környékén elkövetett bűncselekményekkel és azok megelőzésével foglalkozik.