Tag: Rákospalota

12
okt

Sokan lesznek a temetésen, gond lehet a parkolással a Rákospalotai temetőben

Szombaton, október 13-án a Rákospalotai temetőben tartandó temetésen nagy számú részvétel várható – írja a tametkezési intézet.

30
júl

Sződliget utcai szomszédolás

Nem kell ám olyan nagy feneket keríteni a dolgoknak, elkészül az a halászlé bő félóra alatt is. Legalábbis ezt a tételt igazolta Mezei Zoltán, aki Mohácsról érkezett a családjával, és igen finom hallét rittyentett a csomópontos szomszédünnepen. Mutatjuk, hogyan. A nyár lecsapott ránk a nagy meleggel, és amikor ideérkeztünk, aggódtunk amiatt, vajon megtaláljuk-e a a hét eleji vihar nyomait. Akkor

Read more

20
júl

Púpos, menj!

Születésének 90. évfordulóján Budai II Lászlóra, az Aranycsapat jobbszélsőjére emlékeztek csütörtökön Rákospalotán a róla elnevezett stadionban. Az ünnepségen Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnöke emlékeztetett arra, hogy az általa alapított Aranycsapat Emlékév Testület azt vállalta, hogy méltó módon megemlékezik a legendás tizenegyet alkotó labdarúgók születésének és halálának kerek évfordulóiról – adta hírül a kerületi eseményről a Nemzeti Sport.  Mivel az

Read more

29
jún

Gyárosok, iparosok egy új városban

A helyi lakosok között már nem a mezőgazdasággal foglalkozók voltak a legtöbben 1923-ban.

18
jún

Éledezik a Liwa-malom

Lám, lám, fél év is elég ahhoz, hogy az ötlet, melyre ősszel sokan még azt mondták, inkább csak lázálom, valamivel közelebb araszoljon a valósághoz. Elkezdett éledezni a Liwa-malom környéke. No nem úgy kell képzelni, hogy sitty-sutty, pár hónap alatt össze lehet rántani a hajdanvolt vízimalmot és a hozzátartozó ökológiai rendszert, de azt azért meg lehet tenni, hogy a tópart környékét

Read more