Tag: Gazdasági Működtetési Központ

5
nov

Gondoskodnak a biztonságos működésről

A forráshiányos költségvetés ellenére az önkormányzat idén is biztosította az intézmények alapvető működéséhez szükséges forrásokat, ügyelve arra, hogy üzemeltetési hiányosságok semmiképp se merüljenek fel.

6
júl

Tálalókonyha korszerűsítve

A járványügyi veszélyhelyzet ideje alatt megújult a Bújócska tagóvoda tálalókonyhája. A munkálatok részleteiről Mona Péter, a Gazdasági Működtetési Központ (GMK) műszaki igazgatója adott tájékoztatást. 
„Az óvodai felújítások prioritási sorrendjében a fűtéskorszerűsítések és az udvari játékok mellett előkelő helyen szerepel a kerületi főzőkonyhák, illetve intézményi tálalókonyhák modernizálása is. A 2020-as évre jóváhagyott költségvetésben a Bújócska tagóvoda tálalókonyhájának átépítése is szerepel, melyet a nyári szünetre terveztek, azonban a koronavírus-járvány következtében kialakult helyzethez alkalmazkodva a GMK intézkedett a kivitelezés korábbi megkezdéséről” – mondta Mona Péter.

7
máj

Elkezdődtek az intézményfelújítások

Az eredeti költségvetésben 780 millió forintot különített el a XV. kerületi képviselő-testület az intézményi felújításokra, karbantartásokra. A koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet következtében azonban ez az összeg 410 millió forintra apadt. A részletekről Bárkai Katalin, a  helyi Gazdasági Működtetési Központ (GMK) főigazgatója beszélt. A veszélyhelyzet miatti intézménybezárások következtében a GMK-nál is újra kellett szervezni az eltervezett feladatok végrehajtását. Vannak olyan munkák, amiket előrehoznak és a kényszerű intézménybezárás idején végeznek el, de vannak olyanok is, amiket sajnos el kell halasztani.