Tag: felújítás

30
jan

Tavasszal lezárják az Arany János utcai és a Ferenciek tere állomásokat

A jelenleg felújítás alatt álló M3-as metró déli szakaszának átadása után, várhatóan ősszel kezdik a középső szakasz rekonstrukcióját. Ekkor a Nagyvárad tér és a Lehel tér között zárják le a metróvonalat a forgalom elől. Azonban már ezt megelőzően elkezdődik négy megálló felújítása, az Arany János utca és a Ferenciek tere állomáson márciustól, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák állomáson pedig júliustól az őszi teljes lezárásig megállás nélkül haladnak át a szerelvények.

21
jan

Felújítják a hivatal házasságkötő termét

A január 20-án elkezdett munkálatok nyolc hétig tartanak, a szertartások másik helyiségben lesznek.

29
nov

Kezdődhet az M3-as metróvonal középső szakaszának felújítása

Elkezdődhet az M3-as metróvonal középső szakaszán lévő megállók felújítása, miután szerdán aláírták az erről szóló szerződést – közölte a BKV Zrt. A középső szakasz rekonstrukciója már a déli átadása előtt elkezdődik. 

1
okt

Átadták az M2-es gyorsforgalmi kibővített szakaszát Budapest és Vác között

Átadták Budapest és Vác között az M2-es gyorsforgalmi út mintegy 20 kilométer hosszú kibővített, illetve felújított szakaszát október 1-jén – írja az MTI. 

24
szept

Újpest-központnál folytatódik az Árpád út felújítása

Újpest-központnál, az István úti csomópont környékén folytatódik az Árpád út helyreállítása – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).