A bringás nagy versenye

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Az ausztriai Salzkammerguton ­rendezik Európa egyik nehéz hegyikerékpár-versenyét. A kilenc távon mintegy hétezer bringás versenyzik egymással. A legrangosabb feladat a királytáv, a 211 kilométeres maraton teljesítése, ahol hatalmas szintkülönbséget kell leküzdeniük a versenyzőknek. Erre a kemény feladatra vállalkozna egy újpalotai kerékpáros.

Verseci István/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Verseci István/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Verseci István már el is kezdte a felkészülést az újpalotai kiserdőben az egy év múlva megrendezendő megmérettetésre. Az edzésprogramját úgy állította össze, hogy közben a lehető legtöbbször érintse a szánkózódombot, de szívesen kerekezik a budai hegyekben, ahol nehezebbek a körülmények. Tavasztól azonban mindenképpen több időt kell szentelnie a felkészülésre, mert anélkül nem sok esélye lesz az Alpokban.
– Tamásiban kezdtem kerékpározni. Akkoriban még csak országúti és pályakerékpározás volt Magyarországon. Az előbbit választottam, amelynek egy közlekedési baleset vetett véget – mondta az Alpin Bike Team versenyzője.
Többször is szenvedett hasonló balesetet azóta, nem csoda, hogy Verseci István tart a közúti forgalomtól. Nemrég a Bánkút és a Páskomliget utca találkozásánál ütötte el őt egy figyelmetlen autós. Számára tehát egyenesen felüdülés az erdei utakon való száguldozás.
Nagyjából húsz éve hegyikerékpározik, a munka mellett néha versenyeken is részt vesz, amelyeken általában a mezőny első harmadában végez. A legjobb eredménye egy balassagyarmati cyclocrossversenyen elért bronzérem. Ha ilyen jó helyezésre nem is számíthat, de jövő nyáron mindenképpen szeretne helytállni az ausztriai maratonon.

Comments are closed.