Bölcsődei dolgozókat köszöntöttek

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Hazánkban az első bölcsődét 165 évvel ezelőtt, április 21-én nyitották meg, így ennek tiszteletére 2010-ben hivatalosan is a bölcsődék napjává nyilvánították ezt a napot. Négy éve április 21-e nevelés és gondozás nélküli nap a bölcsődei dolgozóknak.

– A szakemberek azokkal a gyerekekkel foglalkoznak, akiknek a szülei az otthon maradás helyett a munkát választották – mondta Hajdu László polgármester az idei ünnepségen. Hozzátette, hogy jelenleg több mint ötszáz bölcsődéskorú gyerek gondozását finanszírozza az önkormányzat, és gyerekenként évi egymillió forintot költ a feladatra.

Hajdu László és Németh Angéla a díjazottal/Fotó: XV Média, Vargosz

Hajdu László és Németh Angéla a díjazottal/Fotó: XV Média, Vargosz

A kerületi ünnepségen hagyományosan díjakat és elismeréseket is átvehettek a dolgozók. A polgármester, dr. Balázs Zoltán és Németh Angéla alpolgármester is rész vett az ünnepen, ahol átadták a 20, a 25, a 30, a 35 és a 40 éve bölcsődei területen dolgozó szakembereknek járó jubileumi és hűségjutalmakat. A díjazottak között volt Kocsis Lászlóné, az Egyesített Bölcsődék igazgatója is, aki szintén 30 éve, 1987-ben kezdte gyermekgondozói, gyermekápolói pályafutását. A szakma két kerületi doyenje pedig a már negyven éve csecsemőkkel foglalkozó Csorja Margit (Fő úti bölcsőde) és Kovács Gáborné (Wesselényi utcai bölcsőde) lett, akik az elismerések mellé a kollégáktól is nagy tapsot kaptak.

Ugyancsak hagyomány a kerületben, hogy az Egyesített Bölcsődék javaslatára minden évben két bölcsődei dolgozónak az „Év Kisgyermeknevelője” és az „Év Bölcsődei Munkát Segítő Alkalmazottja” díjat adományozzák. Idén az előbbi díjat Langerné Máté Mária, a Kavicsos közi bölcsőde kisgyermek-nevelője, az utóbbit pedig Szűcs Judit, a Fő úti bölcsőde technikai dolgozója vehette át.

Comments are closed.