BKK: június 14-éig utazhatnak díjmentesen az egészségügyi, szociális és rendvédelmi dolgozók

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Június 14-éig még ingyenesen utazhatnak a koronavírus-járvány elleni védekezésben résztvevő egészségügyi, szociális és rendvédelmi dolgozók a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatain – közölte a társaság.

A BKK közleményében emlékeztetett, június 1-jén hatályát veszti a veszélyhelyzet ideje alatt a járvány elleni védekezésben részt vevő egészségügyi dolgozók, egészségügyi hallgatók, illetve egyes további személyek (szociális ágazatban dolgozók, közszolgálati tisztviselők, valamint rendvédelmi és honvédelmi hivatásos állomány tagjai) utazási kedvezményéről szóló kormányrendelet.

A díjmentes utazás a veszélyhelyzet megszűnését követő 14. napig vehető igénybe az ezzel kapcsolatos igazolás birtokában. Ez azt jelenti, hogy az érintettek június 14-én, kedden utazhatnak utoljára díjmentesen, szerdától már kizárólag érvényes jeggyel vagy bérlettel használhatják a BKK járatait – írta az MTI.

Az utazási kedvezmények igénybevételéhez a személyi igazolvány, vagy a hallgatói jogviszonyt tanúsító igazolvány mellett be kell mutatni az ingyenes utazásra feljogosító, munkáltató által kiállított igazolást is.

 

Comments are closed.