BKK: érdemes jó előre megtervezni az utazást

Átlagos olvasási idő: 3 perc

Június 23-án este 21 órától Portugália–Franciaország csoportmérkőzést játszanak a budapesti társrendezésű labdarúgó-Európa-bajnokságon. A BKK járatsűrítésekkel készül, egyúttal arra kéri a szurkolókat, hogy közösségi közlekedéssel, illetve gyalog közelítsék meg a Puskás Arénát és a városligeti Szurkolói Zónát. A környéken már 17 órától lezárásokra kell számítani, ezért aki teheti, válasszon más útvonalat az úti célja eléréséhez.

A Puskás Aréna környezetében a portugál–francia mérkőzés miatt útlezárásokra kell számítani, amelyek hatással lehetnek a Pest keleti részén, különösen a Zuglón áthaladók közlekedésére. Aki tudja, megint jó előre tervezze meg az utazását és induljon el időben, valamint fokozottan figyelje a tájékoztatókat. Az utazás megtervezéséhez érdemes a BKK FUTÁR alkalmazást használni, amely valós idejű járatinformációk alapján számolja ki a megfelelő útvonalat.

A szerdai rendezvény ideje alatt a stadionnál és környékén változatlanul nincs parkolási lehetőség, a környezetében pedig előreláthatóan 17 órától várhatóan éjjel 1-ig közúti korlátozásokra kell számítani. Akik mégis autóval indulnak útnak, azoknak célszerű a közösségi közlekedési járatok útvonala melletti parkolóhelyeket igénybe venniük. A BKK a kötöttpályás közlekedési eszközök – azaz a metró és a villamos – igénybevételét javasolja, valamint azt, hogy aki csak teheti, ne közelítse meg meccsnapon gépjárművel a környéket.

Akinek lehetősége van rá, szerdán – ha nem meccsre vagy a Szurkolói Zóna helyszínére megy – az utazása során kerülje el a Puskás Aréna és a Hősök tere környékét, illetve a környező útvonalakat. Aki a mérkőzés előtt, illetve után Újpestre vagy Újpalotára szeretne eljutni, annak érdemes alternatív útvonalakat keresnie: az M3-as metró, a 14-es és a 69-es villamos segíthet közelebb kerülni az úti célhoz.

  • Mérkőzésre elsősorban a megszokottnál lényegesen gyakrabban induló M2-es és M4-es metróval, illetve az 1-es villamossal érdemes utazni, az aréna a Keleti pályaudvar (M2-es, M4-es metró) és a Puskás Ferenc Stadion (M2-es metró, 1-es villamos) metróállomástól gyalog közelíthető meg.
  • A BKK munkatársai folyamatosan figyelik, hogy a szurkolók kényelmesebb utazása érdekében mely vonalon szükséges további járatsűrítést bevezetni.

A szervezők ezúttal is kérik, hogy aki tudja, még a meccs előtt vegye át a koronavírus-fertőzés elleni védettséget igazoló karszalagját. A Puskás Aréna megközelítéséről, valamint karszalagok átvételéről korábbi közleményünkben írtunk bővebben. Az UEFA EURO 2020 alkalmazásban további hasznos információk találhatók a stadion elérhetőségéről és a védettség igazolásáról is. A Puskás Arénába a Dózsa György út felől és a Stefánia út felől lehet belépni legkorábban a mérkőzés előtt három órával. A szervezők arra is kérik a szurkolókat, hogy időben érkezzenek meg a stadionhoz.

A Puskás Aréna környezetében várhatóan 17 órától lezárják a közúti forgalom elől

  • a teljes Verseny utcát,
  • a Dózsa György utat a Kerepesi út és a Thököly út között,
  • a Stefánia utat a Hungária körút és a Thököly út között,
  • az Egressy utat a Hungária körút és a Stefánia út között,
  • a teljes Istvánmezei utat, valamint
  • az Ifjúság útját a Kerepesi út és a Stefánia út között.

Emellett a Hungária körúton is számítani lehet egyes forgalmi sávok időszakos korlátozására az Egressy út és a Stefánia út között.

A Hősök tere környékét, a Dózsa György utat, valamint a keresztező utakat a szurkolói vonulás miatt lezárják, ezért időszakosan járhatatlanná válhat a Thököly út. Mindezek miatt jó néhány BKK-járat megváltozott útvonalon közlekedhet vagy ideiglenes megállóhelyen állhat meg. Abban az esetben, ha a korlátozások lehetővé teszik a Thököly úti folyamatos közlekedést – várhatóan a mérkőzés után –, az ott közlekedő gyorsjáratok ideiglenesen megállnak majd a Reiner Frigyes park, valamint a Stefánia út / Thököly út megállókban is.

A forgalomkorlátozások miatt előreláthatóan 17 órától számottevő változásokra kell számítani

  • a Thököly úton közlekedő 5-ös, 7-es, 7E, 8E, 108E, 110-es, 110E, 112-es, 133E autóbuszjáratok,
  • a Dózsa György úton közlekedő 20E, 30-as, 30A, 230-as autóbuszjáratok, valamint a 72M, a 75-ös és a 79M trolibuszok,
  • továbbá a Puskás Ferenc Stadion M végállomásról induló 95-ös, 130-as és 195-ös autóbuszok, valamint a 75-ös és a 77-es trolibuszok esetében.

A jegy- és bérletvásárlást a BKK június 23-án hosszabb nyitvatartási idővel, éjfélig biztosítja a Keleti pályaudvari ügyfélközpontban, valamint a Puskás Ferenc Stadion metróállomáson lévő pénztárnál. Emellett a Keleti pályaudvarnál tizenkettő, a Puskás Ferenc Stadionnál öt rendszeresen fertőtlenített BKK-automata üzemel. A metróbejáratok legforgalmasabb helyein lévő automatáknál a meccsnapokon munkatársaink segítenek a vásárlásban vagy a tájékozódásban. A jegy- és bérletvásárlást a BKK a Szurkolói Zóna bejárata közelében is biztosítja: az Olof Palme sétányon BKK mobil értékesítési pont üzemel a meccsnapokon 15 és 23 óra közötti nyitvatartással. A legközelebb eső értékesítési pontot a Pontkereső oldalon érdemes megkeresni. Számos népszerű bérlet- és napijegytípus a Közlekedési mobiljegy alkalmazás segítségével is megvásárolható, a mobiljegyekről bővebben a BKK weboldalán tájékozódhatnak.

A közterületeken lévő megállókban már nem kötelező szájat és orrot eltakaró maszkot hordani, ellenben a közösségi közlekedés használatakor, valamint a zárt helyiségekben – így a metróállomásokon –változatlanul érvényben van a maszkviselési szabály. A rendszeres fertőtlenítésnek és a tavaly április óta kötelező maszkviselésnek köszönhetően a közösségi közlekedés továbbra is biztonságos választás.

 

Comments are closed.