Bárczy-díjas kerületi pedagógusaink

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Átadták az idei Bárczy István-díjakat a főpolgármesteri hivatalban június 7-én. Az elismeréseket Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes adta át a kitüntetetteknek, köztük két XV. kerületi óvodapedagógusnak.

A Bárczy István-díjat 2009-ben alapította a Fővárosi Közgyűlés, és 2010-ben adták át első alkalommal. A kitüntetés a fővárosban működő közoktatási és gyermekvédelmi intézmények azon munkatársai részére adományozható, akik hosszú éveken át kiemelkedő teljesítményükkel hozzájárultak a jövő generációjának neveléséhez, oktatásához, képzéséhez és ezáltal a főváros fejlődéséhez.

Idén két XV. kerületi óvodapedagógus is átvehette az elismerést.

Balla Béláné (forrás: budapest.hu)

Balla Béláné, a Rákospalotai Összevont Óvoda intézményvezetője a gyermekek egyedi értékeit hangsúlyozó, 27 éves óvodapedagógusi tevékenységéért, a szülői közösséggel, munkatársaival és a kerülettel 14 éve eredményesen végzett intézményvezetői munkájáért kapta meg a díjat.

Wollner Krisztina (forrás: budapest.hu)

Wollner Krisztina, a Hétszínvirág Összevont Óvoda Patyolat Tagóvodájának vezetője a néphagyományok megőrzését hangsúlyozó, több mint 30 éves szakmai munkájáért, valamint a nyitott óvoda elvét valló vezetői tevékenységéért vehette át az elsimerést.

Gratulálunk!

Comments are closed.