Az „Én Közösségi Szolgálatom”

Átlagos olvasási idő: 2 perc

A Fogyatékossággal Élő Emberek Világnapja alkalmából a kerületünkben 1998 óta működő az Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok (röviden ÉTA) Országos Szövetsége a diák-önkéntes és közösségi szolgálat programjában meghirdetett az „Én Közösségi Szolgálatom” pályázat nyerteseit díjazta. A Molnár Viktor utcai központban összesen három kategóriában tíz diákot jutalmaztak, két tanulót pedig különdíjban részesítettek. 

A pályázatot négy éve azért írtuk ki, mert szerettük volna, ha a programban résztvevő diákok megfogalmazzák a közösségi tevékenységük során szerzett tapasztalataikat és érzéseiket – mondta Papp Ágnes, az ÉTA elnöke. – Három kategóriában, rajzban írásban és fotóban, videóban volt lehetőségük a diákoknak a pályamunkáik elkészítésére. 

Az ÉTA Országos Szövetsége 2012 óta foglalkozik közösségi szolgálatos diákokkal. Számos középiskolával partneri viszonyban állnak Mezőkovácsházától kezdve egészen Esztergomig. Budapesten két „intézményük” van, az egyik Újpalotán, a László Gyula Gimnázium és Általános Iskola.

Fotó: XVMÉDIA, Vargosz

Iskolánk öt éve került szorosabb kapcsolatba az ÉTA-val – mondta Molnár Mária, a lila iskola földrajz – biológiaszakos pedagógusa, a közösségi szolgálat koordinátora. – Igazgatónőnk, Bäckné Kremm Andrea hívta fel a figyelmünket erre a lehetőségre. Jelenleg 28-30 diákunk vesz részt a programban, akik, ha lehetőségük van rá (a járványhelyzet ezt megengedi), akkor az Olajág Idősek Otthonában, illetve új partnerként a Szociális és Rehabilitációs Alapítványnál próbálnak segíteni a rászoruló időseknek. 

Az önkéntes segítségnyújtás olyan diákok által is végezhető tevékenységekből áll, mint a bevásárlás, a gyógyszerek beszerzése, felolvasás, beszélgetés vagy az ételek megmelegítése.

Kétszer is köszönetet szeretnék mondani – mondta Cserdiné Németh Angéla december 3-án a Molnár Viktor utcai központban rendezett szűkkörű ünnepségen, – egyrészt az ÉTA-nak, mert felvállalta ezt a nem kis munkával járó programot, másrészt pedig a résztvevő diákoknak, akik fiatal koruk ellenére hatékonyan tudnak segíteni az időseknek és a rászorulóknak.

Az „Én Közösségi Szolgálatom” pályázaton több XV. kerületi diákot is díjaztak. Fotó és videó kategóriában megosztva első díjat nyert Csontos István, Víg Árpád és Wittmann Mátyás, irodalom kategóriában második lett Sebesi Julianna, míg ugyanebben a kategóriában Csabai Boglárka különdíjat kapott.

 

Comments are closed.