Az egészségügy polihisztorai

Átlagos olvasási idő: 2 perc

A területi védőnők részesei a családok életének, végigkísérik a gyermekek életét magzatkoruktól egészen az iskoláig. Kihasználva ezt a sokrétű tudást és tapasztalatot, újabb területen is találkozhatunk velük. A képzett védőnők is elvégezhetik azoknál a 25 és 65 év közötti nőknél a méhnyakrákszűrést, akik az OEP adatai szerint az elmúlt három évben nem voltak ezen a létfontosságú szűrővizsgálaton.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Védőnőt nem választhatunk, utcák szerint határozzák meg, kihez tartozunk. A XV. kerület egyik körzetében Kardos Robertina, Roxi védőnő tartja a kapcsolatot az ott lakó kisgyermekes családokkal.
Roxi, aki nemcsak kerületi, hanem oktató védőnő is, segített nekünk, hogy belelássunk a munkájukba. „Ez nem szakma, hanem hivatás. Tudatosan választottam ezt, mert mindenképpen gyerekekkel akartam foglalkozni. Emellett bizalmi viszonyt is kialakítok a családokkal, mert nekem elsősorban a gyerekre kell odafigyelnem. Ezt pedig akkor tudom megtenni, ha az egész család rendben van.”

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Ez a munka komplex tudást igényel: kell az egészségügyi háttér, a naprakész családtámogatási ismeretek, a jogszabályok és a folyamatosan változó protokollok ismerete. A védőnők harcban állnak az interneten megjelenő különböző információkkal, azért tanulnak és képezik magukat folyamatosan, hogy megbízható tudásuk legyen. Roxi elvégezte a méhnyakrákszűrési programot, három kerületi kolléganővel folyamatosan szűrnek az OEP-szerződés alapján a Zsókavár utcai rendelőben.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

A védőnők nemcsak a rendelőben dolgoznak, hanem a törvényben meghatározott időszakokban látogatják a csecsemőket, kisgyermekeket és várandós anyákat saját otthonukban. „Amire figyelünk, az az egyensúly, a gyerek fejlődését követjük nyomon. Van, ahol csodálatosan nevelik a gyerekeket, de szólni kell, hogy a cumisüveget minden használat után el kell mosni. Máshol nagyon jó körülmények között élnek, és kiderült, hogy azért nem szólalt meg a gyerek, mert az anyuka nem gondolta, beszélni kell a babához, hogy kialakuljon a beszédkészsége.”

Vedono_20_f-NB

Fotó: XV Média, Nagy Botond

A várandósok a védőnőktől kapják meg az úgynevezett kiskönyvet. A szülés után a gyermek korától függ, miben tud segíteni egy védőnő. Csecsemőkorban, egyéves korig a gondozás a legfontosabb: szoptatás, etetés, bőrápolás, mozgásfejlődés a leggyakoribb téma. A találkozásokkor szakértő szemmel nézik a gyerek pszichomotoros-mentális fejlődését is, ha bármi eltérést tapasztalnak, továbbküldik szakértőhöz, hogy mielőbb behozza a lemaradását. Egyéves kor után inkább a nevelési kérdések kerülnek elő, például hogyan kezeljük a hisztit.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Roxi körzetéhez most kétszáztíz család tartozik, így komoly adminisztrációs teher nehezedik rá. Már készül egy számítástechnikai program, ami egyszerűsíteni fogja a jelentések készítését. Az egészségügy többi területéhez képest itt nem jellemző az elvándorlás, inkább az utánpótláshiánnyal küzdenek. Roxi éppen ezért oktat is, segíti a védőnő szakos hallgatók gyakorlati képzését.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Beépült a családok életébe. Arra a kérdésre, hogy mit szeretne még Roxi elérni, az volt a válasz, hogy a prekoncepcionális gondozás gyakrabban forduljon elő. „Jó volna, ha már akkor jelentkeznének a nők, amikor gondolkoznak a gyermekvállaláson, mert a védőnők tudnak segíteni a minőségi várandósságra való felkészítésben is.”
A védőnői hálózat nemzetközileg is egyedülálló családvédelmi rendszer, hungarikumnak számít.

Comments are closed.