Autós üldözés: elsodort egy rendőrt és nekiment két rendőrautónak

Nekihajtott gépkocsival egy rendőrségi autónak, elsodorta a mellette álló rendőrt, majd újabb rendőrségi autóval ütközött egy jogosítvánnyal nem rendelkező 16 éves fiatal Budapesten január 28-án hajnalban – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A rendőrök hajnal 1 óra 40 perc körül a XV. kerületi Páskom parknál akartak megállítani egy gépkocsit, amely a forgalommal szemben haladt az egyirányú úton. A sofőr a rendőri jelzés ellenére nem állt meg, nekihajtott egy szolgálati gépkocsinak és elsodorta a mellette álló rendőrt, aki könnyű sérülést szenvedett. Több rendőri egység kezdte követni a járművet, amely a jelzéseket figyelmen kívül hagyva tovább száguldozott – írja az MTI. A menekülő autós még egy rendőrautónak nekiütközött, majd onnan is továbbhajtott. A rendőröknek három óra körül végül a XVII. kerületben sikerült megállítaniuk a járművet. A gépkocsiban hárman utaztak, az eddigi adatok szerint a volánnál egy 16 éves fiatal ült, akinek nem volt jogosítványa.
Az akció során az egyik, megkülönböztető jelzéssel haladó szolgálati gépkocsi elütött egy elé lépő asszonyt, akit a mentők súlyos sérülésekkel vittek kórházba. A baleset körülményeit az ügyészség vizsgálja.

Comments are closed.