Tizenötödik

4
ápr

Virágvasárnappal megkezdődik a nagyhét

Április 5-én, vasárnap megkezdődik a nagyhét, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka. Virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeznek a keresztények. Idén a koronavírus-járvány miatt nem tarthatnak körmeneteket, a hívek fizikailag nem, csak lélekben és imádságban tudnak belekapcsolódni a szentmisébe.

2
ápr

Húsvétig nem változik a tojás ára

Húsvétig már nem változik a tojás ára a koronavírus okozta helyzet miatt – közölte a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének elnöke a Kossuth rádió Jó Reggelt, Magyarország című műsorában. Szép Imre hozzátette: a tojásellátás Magyarországon kiegyensúlyozott, és az is marad. Ugyanakkor a piacon nagy átrendeződés figyelhető meg, míg a kiskereskedelmi igények 30-40 százalékkal növekedtek, addig minimálisra csökkent az üzemi konyhák, menzák és szállodák vásárlási igénye.

2
ápr

Bútorfestő rajz- és alkotópályázat

Április 30-ig meghosszabbította a bútorfestő rajz- és alkotópályázat határidejét a Hagyományok Háza Nyitott Műhelye, a csoportos munkák mellett egyéni alkotásokat is várnak. A Hagyományok Háza Nyitott Műhelye a népi bútorfestés emlékeit, motívumait, formavilágát megörökítő rajz- és alkotópályázatot hirdetett óvodai, iskolai vagy egyéni gyerekcsoportok, szakkörök, valamint egyéni pályázók számára. 

1
ápr

Indul a szájmaszk design-verseny

Szájmaszk design-versenyt szervez az Első Magyar Karantén Színház, a beérkezett pályaművek közül képzőművészekből és kurátorokból álló zsűri választja ki a legjobbakat, amelyek megjelenhetnek a Herself zenekar új klipjében.

1
ápr

Labirintus Neked!

Nehezen megy a digitális tanulás? Hatékonyabban szeretne segíteni gyerekének az otthoni tanulásban? Szeretne ötleteket kapni hogyan tölthetné el gyermekével hasznosan az otthoni időt? Problémát okoz az online ügyintézés? Hasznos tippekért és ötletekért kövesse a Labirintus15 facebook oldalt, gyermekének pedig ott van a Labirintus Neked! Forduljon  bizalommal a helyi szociális szakemberekhez emailben labirintus@eszixv.hu vagy közösségi oldalon facebook.com/labirintus15.