Tizenötödik

3
máj

Anyák napi ajándék a Fővárosi Állat- és Növénykerttől

A anyák napja alkalmából különleges kisfilmmel köszönti az édesanyákat a Fővárosi Állat- és Növénykert. Az intézmény honlapján, Facebook-oldalán és Youtube-csatornáján is közzétett videóban cseperedő kisállatok láthatók.  A kisfilmben szerepel többek között a március 15-i ideiglenes bezárás óta világra jött éjimajom-kölyök, matakóbébi és feketehattyú-fióka, az erszényből mostanában előmerészkedő Bennett-kengurukölykök egyike, valamint a februárban született, de hivatalosan csak április elején bemutatkozott tapír kislány, Hada is. Ugyancsak feltűnik a még adventkor született, és azóta is szépen cseperedő lajhárbébi, és Arun, a most már két és fél esztendős kiselefánt is.

2
máj

Budapesten továbbra sem tartanak miséket

Budapesten és környékén a korábbi egyházi rendelkezések érvényesek, vagyis nem tartanak nyilvános szentmiséket – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia MTI-hez eljuttatott közleményében. A püspökök testülete a hatályba lépő új járványügyi szabályok miatt módosította korábbi rendelkezéseit. Azt írták: a templomok „mint a lelki feltöltődés és imádság” különösen fontos helyei, „továbbra is nyitva állnak”. „A nyilvános liturgia végzéséről, illetve a szentségek kiszolgáltatásának módjáról” az egyes megyés püspökök a helyi körülmények és lehetőségek, valamint az egészségügyi előírások figyelembe vételével döntenek majd. Budapesten és ott, ahol az állami szabályok változatlanok maradtak, a korábbi egyházi rendelkezések érvényesek, vagyis nem tartanak nyilvános szentmiséket. 

2
máj

Irány a zenesuli!

A Hubay Jenő Zeneiskola és Alapfokú Művészeti Iskola felvételi jelentkezést hirdet a 2020/21-es tanévre. Művészeti foglalkozásainkra – zene, klasszikus balett, képzőművészet – minden érdeklődőt várnak. Még soha nem volt ilyen egyszerű az új tanulók bejelentkezése és régi tanulóink visszairatkozása! Az intézmény honlapján már elérhető a bejelentkezési link, amelyen keresztül pár perc alatt online regisztrálhatnak.

26
ápr

Tömegközlekedés csak maszkban!

Április 27-től csak sállal, kendővel vagy maszkkal eltakart arccal szabad felszállni a fővárosi tömegközlekedés járataira a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében, a rendelkezés a 6 éven aluli utasokra nem vonatkozik.

23
ápr

Elhalasztják a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust

A Budapesten idén szeptember 13. és 20. között kitűzött 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak (NEK) az új koronavírus-járvány miatti 2021-re történő elhalasztását jelentette be Matteo Bruni szentszéki szóvivő. A vatikáni sajtóközpont vezetője közleménye hangsúlyozta, hogy a döntést Ferenc pápa a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Tanácsával és a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciával közösen hozta meg. Az egy évvel történő halasztást a jelenlegi nemzetközi egészségügyi helyzettel és ennek következményeivel indokolták, a hívők és zarándokok mozgására és gyülekezésére tekintettel. Korábban a Vatikán már más, nagy tömegeket vonzó, nemzetközi egyházi találkozók megrendezését is jövőre halasztotta.

A Budapesten idén szeptember 13. és 20. között kitűzött 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak (NEK) az új koronavírus-járvány miatti 2021-re történő elhalasztását jelentette be Matteo Bruni szentszéki szóvivő.

A vatikáni sajtóközpont vezetője közleménye hangsúlyozta, hogy a döntést Ferenc pápa a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Tanácsával és a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciával közösen hozta meg. Az egy évvel történő halasztást a jelenlegi nemzetközi egészségügyi helyzettel és ennek következményeivel indokolták, a hívők és zarándokok mozgására és gyülekezésére tekintettel. Korábban a Vatikán már más, nagy tömegeket vonzó, nemzetközi egyházi találkozók megrendezését is jövőre halasztotta.