Tizenötödik

24
máj

A BKK megnyitja ügyfélközpontjait és központi ügyfélszolgálatát

Május 25-től újra fogadják az ügyfeleket a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) ügyfélközpontjai és központi ügyfélszolgálata – közölte a társaság szombaton az MTI-vel. A közleményben azt írták, a központi ügyfélszolgálat változatlan nyitvatartással, míg az ügyfélközpontok reggel hét és este hét óra közötti üzemelnek, figyelembe véve a közösségi közlekedésben még mindig tapasztalható jelentős forgalomcsökkenést.
 A budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren található két ügyfélszolgálati pont továbbra is zárva tart, újbóli megnyitásuk a reptéri forgalom indulásától függ.

23
máj

Festői gyertyaláng

Az örmények minden év május 22-én emlékeznek meg Nuridsány Zoltán festőművészről, aki sokat tett az erdélyi és magyarországi magyar-örmény és örmény közösségért.
Nuridsány Zoltán 1925. augusztus 22-én született Marosvásárhelyt, apai Ágon örmény származású családból. 1957-től korai haláláig élt és alkotott. 1974. május 22-én távozott az élők sorából, örökségül hagyva rendkívüli szellemi hagyatékát, mely inspiráció és iránytű a fiatalabb generáció számára.

22
máj

Két hét múlva nyithatnak a budapesti zsinagógák

Két hét múlva, június 5-től kinyithatnak a budapesti zsinagógák, azokat egyelőre csak hitéleti célból lehet látogatni – tájékoztatta a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz). Azt írták: a Mazsihisz és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) kríziscsoportjának döntése értelmében „a kellő egészségügyi biztonsági óvintézkedések betartásával” istentiszteleteket, imákat lehet tartani a zsinagógákban, a közös étkezést (kiddus) azonban egyelőre nem engedélyezik.
A hitéleti rendezvényeket egyelőre csak korlátozott számban, előzetes jelentkezés után látogathatják a hittestvérek. A következő két hétben minden zsinagógai körzetben ki kell jelölni egy egészségügyi biztonsági megbízottat, aki a zsinagógákban felel a rendelkezések betartásáért és a beléptetésért.

21
máj

Nyitnak a budapesti strandok

Öt budapesti strandfürdőt megnyitnak május 30-án, a hatodikat pedig június 15-én – jelentette be a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója budapesti sajtótájékoztatóján.

Szűts Ildikó elmondta: jövő hét szombattól a Palatinus, a Paskál, a Római, a Csillaghegyi és a Pesterzsébeti strand várja a vendégeket, június 15-től pedig a Pünkösdfürdői is. A zárt fürdőket a jelenleg érvényes szabályozás szerint még nem nyithatják meg – tette hozzá. A strandokon szigorú biztonsági intézkedéseket vezetnek be – hangsúlyozta a vezérigazgató. Kiemelte ugyanakkor: jelentősen csökkenti a strandok befogadóképességét, hogy a látogatóknak személyenként 16 négyzetmétert, a medencékben pedig 4 négyzetméternyi vízfelületet kell biztosítani.

20
máj

A tanév végéig marad a tantermen kívüli, digitális oktatás

A tanév végéig, június 15-ig érvényben marad a tantermen kívüli, digitális munkarend, az óvodák és bölcsődék viszont május második felétől visszatérnek a normális működési rendhez – közölte a köznevelési államtitkár Magyarország kormányának Facebook-oldalán. Maruzsa Zoltán a feltöltött videóban azt mondta, hogy június 2-tól oktatási céllal találkozhatnak az iskolában a pedagógusok és tanulók, megtarthatják a kis csoportos konzultációkat és az egyéni felkészítéseket az elmúlt hónapok tudásának megerősítéséért vagy az esetlegesen lemaradó tanulók felzárkóztatásáért. Engedélyezett továbbá a pedagógiai szakszolgálati feladatok ellátása.