Tizenötödik

29
jún

Városházi esték újragondolva

Újraindul a Városházi esték programsorozat, június 30-án a közéleti műhelybeszélgetésen ezúttal Farkas Franciska színésznőt, drámapedagógust köszönthetjük a vendégek sorában.
A Rákospalotán, Pestújhelyen, Újpalotán ritkaságnak számító rendezvénysorozatot a XV. kerületi önkormányzat azzal a céllal indította másfél évvel ezelőtt, hogy ösztönözze a lakosok és az önkormányzat közötti konstruktív együtt gondolkodást.
Beke Károly, a helyi Polgármesteri Kabinet Tájékoztatási és Stratégiai Csoport vezetője elmondta: az utóbbi hónapokban újraértékelődött a közösségi rendezvények és a kultúra szerepe. A veszélyhelyzet véget ért, és szeretnék folytatni azokat a kezdeményezéseket, amelyek felpezsdítik az itt élők mindennapjait.

28
jún

Nagycsaládos juniális – felpezsdült Újpalota

Az Árendás köz június 27-én megtelt élettel és gyermekzsivajjal. A Nagycsaládosok Újpalotai Egyesülete ugyanis juniálist tartott, ahol a főszerep a gyerekeké volt. A rendezvény teljesen felpezsdítette a környéket, a karantén után a családoknak minden bizonnyal felüdülés volt a szabadba tölteni a hétvégét.  Igazi nyári hangulat: főzés, kreatív foglalkozások, arcfestés, elsősegélynyújtás. A számos program mellett a kalandvágyó gyerekek még operatőrünk kameráját is kipróbálták!

22
jún

Rövidfilmek a demenciáról

A XV. kerületi önkormányzat és a Csokonai Kulturális Központ jeligés pályázatot hirdet 35 év alatti fiatal magyar filmművészek számára 10-15 perces rövidfilm (kisjátékfilm) forgatókönyv készítésére, melynek mottója: Időskori Demencia.
Pályázni lehet eredeti és adaptációs tervvel vagy más pályázatra még be nem adott forgatókönyvvel. A forgatókönyv mellé referenciafilm beadását kérik. Az anonimitás megőrzése érdekében azt kérik, hogy a film stáblistáját takarják ki a pályázók.
A forgatókönyvek elbírálására szakértő zsűrit kértek fel: dr. Menyhárt Miklós, Kollár István, Koltai Róbert, Gaál Ildikó, Rónai Egon, Gáti Oszkár személyében.

22
jún

Ingyenes ruhaosztás

A Nagycsaládosok Újpalotai Egyesülete ingyenes ruhaosztást tart a
lakosság részére július 4-én, szombaton 9 –12 óra között az
Árendás köz 2–4. szám alatt. Bejárat a Szobabérlők háza mögött.
Mindenkit szeretettel várnak!

17
jún

Világosító Szent Gergely ünnepe

Pünkösd után negyedik vasárnap emlékezik a magyar-örmény, örmény közösség legtiszteltebb szentjére, apostolára Világosító Szent Gergelyre. Nuridsány Zoltánné a kerületi Örmény Nemzetiségi Önkormányzat elnöke ez alkalomból történeti írásokból, legendákból, mondákból és megélt élményekből állított össze ismertetőt az örmény kereszténységről. Világosító Szent Gergely térítette meg IV. Tiridát örmény pogány uralkodót, aki ezután betiltotta a pogány vallást, és a kereszténységet államvallássá nyilvánította Kr.

Read more