Tizenötödik

12
júl

Munkagépek a Blaha Lujza téren

Megkezdődött a budapesti Blaha Lujza tér átépítése, komolyabb forgalomkorlátozásra kell számítani a csomópontban.
Karácsony Gergely főpolgármester  július 12-én sajtótájékoztatón mondta el a helyszínen, hogy régóta várt munka kezdődött meg, hiszen a Blaha Lujza tér Budapest egyik legforgalmasabb közterülete, mégis a főváros „szégyene” volt az elmúlt évtizedekben.
A várhatóan 2022 végén befejeződő átépítés célja, hogy a Blaha Lujza tér Budapest büszkesége lehessen. A közterületen növelik a zöldfelületet és akadálymentesítik a közlekedést is.

10
júl

Rózsa György balesete Rákospalotán

A Rákospalotai Köztemető kapujának közvetlen közelében esett össze Rózsa György, az ismert televíziós, akinek a sírkert biztonsági őrei próbáltak meg segíteni, ám, miután látták, hogy nagy a baj, mentőt hívtak hozzá. 

10
júl

Új ismeretterjesztő sorozat indult

Új ismeretterjesztő sorozat indult a Csokonai Kulturális Központban Rákospalotai Szenior Akadémia néven, dr. Jászberényi József geranto-andragógiai kutató, időskori szakértő, a Milton Friedman Egyetem felnőttképzési igazgatójának előadásában. A helyi közművelődési szervezők az előadásokkal az 50 év feletti korosztályt kívánják megszólítani és hasznos tudással ellátni. Bátorítják  a lakosságot az élethosszig tartó tanulásra, hogy aktív és egészséges közösségi életet éljenek. A témák többek között érintik az időskori betegségeket, az időskori tanulást, a mozgás szerepét időskorban. 

6
júl

Elutasítva – folytatódik a kormányzati bosszúpolitika

A Belügyminisztérium az önkormányzati feladatellátást támogatja 26 milliárddal, a pályázók 95 százaléka nyert – Budapestről ellenzéki vezetésű kerület nem kapott forrást.

Ismét politikai alapon diszkriminálva osztottak ki kormányzati támogatást az önkormányzatoknak. Előbb „az átlagosnál rosszabb pénzügyi helyzetben lévő”, 25 ezer főnél népesebb városok önkormányzatai között osztottak szét 23 milliárd forintot, majd a fővárosi kerületek jutottak összesen közel 9 milliárd forinthoz útfelújítás, földutak leaszfaltozása céljából, most pedig 26 milliárdot osztottak szét “önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására”. A kormány minden esetben gondosan figyelt rá, hogy a XV. kerület, valamint a többi, ellenzéki vezetésű fővárosi városrész ne jusson forráshoz.

6
júl

Eltáncolták az ifjúságot?

A nyári pezsgés lendületbe hozta a XV. kerületi Gyermek és Ifjúsági Önkormányzatának (XVGYIÖK) tagjait is. Túl vannak egy fergeteges agárdi tréningen, ahol a mentális továbbképzés mellett a kötetlen kikapcsolódásra is jutott idő.