Tizenötödik

3
aug

Napraforgó édesen

A Napraforgó névre keresztelt torta lett idén Magyarország tortája, míg a Magyarország cukormentes tortája verseny nyertesének a Beszterce rózsája elnevezésű tortát választották.

2
aug

Folytatódik a szúnyoggyérítés

Augusztus 4-től a kerület saját forrásból végez ismételt szúnyoggyérítést.
Az önkormányzat saját forrásából megrendelt szúnyoggyérítésének 2. üteme 2021. augusztus 4-én kezdődik  a XV. kerületben. A munkák 2 napon keresztül folynak majd – este 9.30 és hajnal 4 óra között.

31
júl

A kijárat nem jobbra, nem balra, hanem felfelé van!

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere Újpalotán járt július 31-én, ahol utcafórumot tartott. A vásárcsarnoknál beszélgetett a XV. kerületben élőkkel, és bemutatta Palocsai Bélát, az előválasztáson a Momentum színeiben induló helyi, országgyűlési képviselőjelöltet. 

29
júl

A végéhez közeledik a főgyűjtőcsatorna építése

Az Észak-pesti (vagy Szilas-patak menti) szennyvízfőgyűjtő-csatornaberuházás újabb szakasza fejeződik be.
A beruházás legutóbbi ütemében megújult a Közvágóhíd utca teljes burkolata, valamint a Mogyoród útja – Csobogós utca – Külső Fóti út közötti szakasza is.

28
júl

Megérkeztek Csepelről az első új pályaelemek

Kiszállították az új acélszerkezet első két tábláját, amelyek egyenként csaknem olyan hosszúak, mint egy városi szóló autóbusz. A hatalmas elemeket hamarosan a Lánchíd közepébe építik be.

Az új acél pályatáblákat Csepelen gyártották, és különleges útvonalengedéllyel érkeztek meg a Lánchídhoz. A helyszínre szállított elemeket üzemi körülmények között már ellátták az alapozó festékréteggel, a beépítésük után pedig még két réteget visznek fel rájuk.

Az acélszerkezet első két kiszállított táblája egyenként csaknem 11 méter hosszú és 3,5 méter széles. A mintegy 8 tonna tömegű elemeket a híd közepébe építik be, arra a részre, ahonnan a híd „felszeletelésével” a bontási munkák is indultak. Az első acél pályatáblák várhatóan már augusztusban a helyükre kerülnek. Az elemeket az építkezést kiszolgáló, különleges sínrendszeren közlekedő bakdaruk mozgatják majd a hídon, amelyeket kifejezetten a Lánchíd adottságaihoz illeszkedően terveztek, és egyedileg gyártottak a felújításhoz.