Tizenötödik

20
ápr

Megvan, ki kapja meg Dobrev Klára mandátumát

Ahogy az várható volt, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője nem veszi át az országgyűlési mandátumát, Brüsszelben folytatja munkáját. Helyét egy kőbányai politikus kapja meg – számolt be róla a Telex.

19
ápr

Két héten belül megalakul az új Országgyűlés

Áder János köztársasági elnök a törvényi határidő előtti utolsó napra hívta össze az új Országgyűlést – az erről szóló határozatot a Köztársasági Elnöki Hivatal tette közzé. A kormányalakítás azonban elhúzódhat.

18
ápr

Naponta több ezer menekült érkezik

Több, mint 8400 menekült érkezett Magyarországra Ukrajnából vasárnap. Többségük Románia felől lépett be az országba. Az ENSZ szerint eddig csaknem 5 millióan hagyták el az országot. Közben az orosz erők Lvivet támadják.

17
ápr

Ferenc pápa: a béke mindenki elsőrendű felelőssége

Ukrajnát helyezte az első helyre a világban békét sürgető húsvéti beszédében Ferenc pápa, aki két év pandémia után először beszélt hívők tízezrei előtt a vatikáni Szent Péter-bazilika lodzsájáról vasárnap délben.

16
ápr

Húsvéti hagyományok – Locsolkodástól a komatálig

A húsvét időpontját 325-ben a niceai zsinaton döntötték el: a tavaszi nap-éjegyenlőséget (március 21.) követő holdtölte utáni első vasárnap, idén ez április 17-re esik. A tavaszi ünnepkör gazdag hagyományát ma már jószerint csak könyvekből ismerjük, de az idősebb generáció még emlékszik a húsvétvasárnaptól fehérvasárnapig tartó jeles napokra.