perpal

22
ápr

Ment a padlásra, ment serényen

Gyerekek szavaltak a Csomópont Tehetséggondozóban, a Költészet Napján meghirdetett versenyre jöttek  22-én a Sződliget utcába, hogy elmondják kedvenc verseiket. Nem volt könnyű feladatuk, mikrofont kellett a kezükbe venni, hallhatták saját dübörgő hangjukat visszhangozni, ami többeket meglepett. Helytálltak aztán derekasan, szavalták a Mamát és a rímhányó Romhányi Százlábúját (pontosabban annak lesántulásának történetét), hallhattunk gyerekektől megszokott verseket és komolyabb Lackfi-opuszokat is. Betartották

Read more

16
ápr

Az asszony, aki elveszítette a lakását

Nem kell ám ahhoz „migránsnak” (azaz vándornak) lenni, hogy bajba kerüljünk, megtörténhet ez bárkivel azok közül is, akik itt élnek. És soha nem is akartak máshol lenni.  A most 43 éves Hevesi Ágnes egyedül neveli gyermekét, vidékről költözött Budapestre a jobb megélhetés reményében. Voltak még jónéhányan, akik hozzá hasonlóan Újpalotára vették az irányt. A Békés megyéből ide áttelepülő hölgy rendesen

Read more

11
ápr

Milyen erő lakozik az emberben?

Érdekes találkozásra invitáljuk a kedves olvasót, a Periszkóp szerkesztőjével lehet összefutni pénteken, 13-án este 6-kor a Pestújhelyi Közösségi Házban, Rab László Harnos Kristófról szóló könyvét mutatja be Nagy Edit, az íróval – aki immáron többek személyes jó ismerőse a kerületben – és a testépítő világbajnokkal kedélyes beszélgetésre kerül sor. A kérdés, hogyan lehet felállni az élet legmélyebb pontjáról is, amikor

Read more

30
márc

Büröklevél a tojáson

Szusszanásnyi szünet következik a zajos kampányban, nagy családi és baráti találkozások előtt állunk, lágyan permetez a tavaszi eső, ezt a telet is elzavartuk.  A nagy kedvencünkkel, Huli Irmával készült korábbi felvételekkel kívánunk mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket!  Mindenkinek szép tavaszt!  (PP, 2018. március 30.)

28
márc

Elhunyt Demján Sándor

Hetvenöt éves korában érte a halál Demján Sándort. Kerületünk díszpolgárától, a Pólus Center létrehozójától Nánási László írásával búcsúzunk. – Példaképem Széchenyi, akinek ma is igaz minden szava, szorgalmasabban kellene olvasni a műveit, mert Magyarország boldogulása ettől is függ – mondta Demján Sándor, az egyik leg-gazdagabb és legbefolyásosabb magyar, a XV. kerület díszpolgára. – Ha nem vesszük komo-lyan Széchenyi István intelmeit

Read more