perpal

9
júl

Támad a kajszi

Kevés dolog van az életben, amelynek értelmében, lélekgyógyító erejében soha nem inogtam meg, mindkettő ehető, az egyik a vargányagomba, a másik a kajszibarack. Bizonyára véletlen, hogy ezek ketten így július táján általában párban járnak, de ehhez az is kell, hogy az ember erdőjáró legyen (és betartsa a másik gombásztól való négyméteres távolságot) vagy jó esetben kertbe térhessen haza, ahol esetleg

Read more

28
jún

Csocsóék a kerületben

Wei Jin Qiu és két gyermeke, Cencen és Yaya nemrég a városházán járt, ott találkoztunk velük. A 46 éves kínai sportember 15 éve él a kerületben, Cserdiné Németh Angéla polgármester személyesen köszönte meg neki a járvány idején nyújtott segítséget. Wei úr nevének utolsó tagja (Qiu) az oka annak, hogy Csocsóként emlegetik. A Szentmihályi úton lévő Chinamart bevásárlóközpont alagsorában találkoztunk az

Read more

26
jún

Rajtunk múlik, hogy lesz-e második hullám

Ha optimista választ kellene adnom, azt mondanám, hogy egy-másfél hónapig. De inkább fogalmazzunk úgy, hogy nyár közepére, augusztusra helyreáll a rend a kerületben, az országban. Azon vagyunk, hogy ez így legyen. Március 24-én nyilatkozta ezt blogunknak Cserdiné Németh Angéla polgármester, félve, bátortalanul írtuk le, mert akkor már ömlöttek ránk az olasz adatok, tele voltunk aggodalommal. Most azt kell mondanunk, hogy

Read more

16
jún

Éled a piac, jöhet a táblaerdő

Lassan magunk mögött hagyjuk a 65 éven felüliek elszeparálását. Milyen érdekes, de a járvány előre haladtával ez viselt meg a legjobban bennünket. Volt különben benne ráció, mert segített a legidősebb korosztály megóvásában. Na most ehhez képest Újfalusi László a maga 85 esztendejével mindvégig kinn árult az újpalotai vásárcsarnok őstermelők számára fenntartott hátsó szekciójában. Vele (és a húspultos Széles Zoltánnal) itt

Read more

8
jún

Kultúrházak megnyitása: talán július közepén

Hát ide is eljutottunk. Újra nyitva a vásárcsarnok mindenféle korosztály előtt délelőtt, bölcsibe és oviba lehet vinni a gyereket, nem tudni a kerületben új megbetegedésekről, visszatérhet az élet a normális kerékvágásba. De csak óvatosan, persze. Viszonylag szerencsésen megúsztuk. Közben covid-szakértők lettünk mindahányan, a furmintszőlő héjától a vakcinakutatásig a legapróbb részletekben is otthon vagyunk, elolvastunk mindent, amit ismerőseink ajánlottak, megnéztünk minden

Read more