perpal

18
szept

Kati a Mazsolapalotában

A szülők szavazták meg annak idején, hogy ez legyen a bölcsi neve: Mazsolapalota. Telitalálat. Szabó Lászlóné Ináncsi Katalinnal az újpalotai bölcsődét körülölelő ligetben találkoztunk. Tettünk aztán egy kört benn a gyerekek között is a tágas udvaron, de a járvány óvatosságot követel tőlünk. Kati néni 2013-ban jött ide bölcsődevezetőnek, előtte húsz évet lehúzott az Arany János utcai bölcsődében kisgyermeknevelőként. Amúgy Miskolcon

Read more

10
szept

Workout az utcán

Miközben az úszók küzdöttek a vízzel az augusztus végi Duna-átúszáson, meglehetősen szépszámú közönség előtt javában zajlott a Műegyetem előtti parkolóban a Street Workout verseny. A Citadella-futás és az esti jóga mellett ez volt a fiatalok által leglátogatottabb buli az idei BUG (Budapest Urban Games) parádéján. Felkaptuk a fejünket erre a workout-ra, amelyet rögtön el is neveztünk utcai szertornának. Nem lepődnénk

Read more

4
szept

CT, suli, Pálmai

Felpörögtek az események, újra ránk tört a frász, jóval több a fertőzött, mint húsvétkor meg a tavaszi iskolabezárás idején. Most mégis másként fest a történet. Elmentek a gyerekek az iskolába, reméljük, maszkoznak utazás közben a buszon, a metrón, a villamoson keményen. Nekik is meg kell tanulniuk, hogy vigyázzanak magukra. Főleg azzal, hogy ne vigyék haza a mamának és a tatának

Read more

22
aug

Augusztus 20: a találkozás öröme

A koronavírus-járvány józanságra inti a rendezvényszervezőket is. Ez lehetett a fő oka annak, hogy az idei augusztus 20-i ünnepség helyszínét úgy választották ki, hogy legyen szabad téren, ne zsúfolódjon a tömeg, hanem legyen alkalmas a biztonságos együttlétre. S közben ne tűnjön kényszeredettnek, fáradtnak egyáltalán. Akik ott voltak az evangélikus templom kertjében, egybehangzóan úgy nyilatkoztak, jól érezték magukat, ez egy tökéletes

Read more

14
aug

A barkácsosztály eleje

Elromlott az egerem. (Életem korábbi szakaszaiban sok mindent gondoltam arról, hogy mit fogok felnőttként csinálni, álmodtam arról, hogy milyen munkákat fogok végezni, de ez a mondat, hogy „elromlott az egerem”, soha nem jutott volna eszembe. Még akkor sem, amikor a nagyapám fölparancsolt a padlásra azzal a feladattal, hogy kukoricacsutkákkal dugdossam be az igazi egerek által rágott lyukakat. Minderre aratás után

Read more