csokonai15.hu

25
nov

A budai várnál kereste a TEK a Pólusnál elkövetett gyilkosság fegyverét

Kivonultak a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai a budai várhoz, hogy D. Cs. magyar és szerb állampolgárságú férfi, bérgyilkos fegyverét megkeressék – írja az MTI.

24
nov

Téli álom

Tisztázzuk már az elején: igazán nem panaszkodhattunk. Sem az elmúlt hetek időjárására, oké, volt némi hűvös, meg eső, sőt, még villámlás is, de alapvetően szép, napsütéses, meleg őszünk volt.

24
nov

Igyunk több tejet!

A tejről közismert, hogy a legjobb kalcium- és az egyik teljes értékű fehérjeforrásunk, éppen ezért javasolt a rendszeres fogyasztása. Azonban egyáltalán nem mindegy, hogy állati vagy növényi eredetűt választunk.

23
nov

Ismét drágul a kötelező

A november 2-án napvilágot látott, 2020. január 1-jétől érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgbf) tarifákból kiderül, hogy ismét, ezúttal mintegy 15 százalékos drágulással kell kalkulálniuk az autótulajdonosoknak.

23
nov

Egy fontos vitamin

A B12-vitamin, más néven kobalamin elengedhetetlen a hemoglobin szintéziséhez, a vörösvérsejtek termelődéséhez. A központi idegrendszer anyagcsere-folyamataiban is részt vesz, elősegíti a myelin képződését, ami az idegsejtek nyúlványának „burkolóanyaga”, biztosítja a gyors ingerületátadást. Támogatja továbbá a máj működését, enyhíti a depresszió és a köszvény tüneteit, erősíti a hajat és a körmöket, hozzájárul a szemek egészségéhez.