Határozatok születtek a kerületi közművelődési feladatok ellátásának átszervezéséről

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A képviselő-testület november 11-én nyilvános ülésen fogadott el határozatokat az önkormányzati közművelődési feladatok ellátásának átszervezéséről. Döntés született a Csokonai Nonprofit Kft. hatáskörébe tartozó feladatok átalakításáról, illetve arról, hogy a Csokonai vezetésében is változás lesz.

Bezerédi Erika igazgató munkaviszonyát közös megegyezéssel megszüntetik, s január elsejétől Bátyai Edina szakmai feladatokat kap. Az új gazdasági társaságban, amelybe beletartozik a televízió és az újság is, ő lesz a kulturális területért felelős vezető.

A határozatok elfogadása előtt Beke Károly, az XV Média Nonprofit Kft. ügyvezetője szóbeli kiegészítést tett. Elmondta, hogy az átszervezés programja széles körű egyeztetések után született meg, találkoztak a szakmai vezetőkkel, a civil szervezetekkel, a fővárossal, és minisztériumi illetékesekkel is. Mosonmagyaróvár, Szombathely és a budapesti XII. kerület vezetőivel konzultáltak, és megvizsgálták a nagyváradi kulturális élet állapotát is azért, hogy ne okozzanak hátrányt a központi átalakítással senkinek. – A közös pont – mondta Beke –, hogy az átalakítás szükségszerű. Támogatja az Emberi Erőforrások Minisztériuma is. Most közösen elindulhatunk az úton, újdonságra, változásra van szükség.

Bakosné Mária Magdolna (Fidesz-KDNP) azt kérdezte, miért nem vonták be a lakosságot, volt-e fórum vagy közmeghallgatás az átalakításról. Beke Károly válaszában kijelentette, nem hagyták ki a lakosságot, jelenleg is zajlik a kutatás a kerület kulturális fogyasztási szokásairól.

A határozatok elfogadásakor a szavazások úgy alakultak, hogy a 19 jelen lévő képviselőből általában 15-en nyomták meg az igen gombot.

Lehoczki Ádám (Fidesz-KDNP) aggályaira „ha megnézzük a helyi újságot, sok jóra nem lehet számítani” Beke azt felelte, a kulturális ízléssel, mely szubjektív dolog, a politikának nincs dolga, mert nincs hozzá köze. – Azon leszek – jelentette ki –, hogy mindenki ízlését kiszolgáljuk.

Fotó: XVMÉDIA, Vargosz

 

Comments are closed.