Hivatalosan anyák napja egyszer van egy évben, de a gyakorló édesanya az év minden napján ünnepelhet. Anyává nem akkor leszünk, amikor világra jön a gyerekünk. Már a gyerekáldás reménye, az ultrahang maszatos foltjai, a szaporán dobogó szívhang átkapcsol minket, és onnantól már hiányzik a kikapcsológomb.
Anya egyszer csak lesz valaki, erre a szerepre felkészülni nem lehet, mindig éri az embert újabb és újabb meglepetés. Végérvényesen és visszavonhatatlanul akkor leszünk anyák, ha azt vesszük észre, hogy a saját addigi életünk sokkal kisebb szerepet kap, és előtérbe kerül egy pöttöm kislány vagy kisfiú.
Az elvágott köldökzsinór semmit nem jelent, a kötelék láthatatlanul tovább megmarad. A kezdeti aggódás a betegségeknél, vagy hogy evett-e eleget, jól fejlődik-e, folytatódik a játszótéri esésekkor. Az örök kétség mindig ott lesz, hogy a neki legjobb óvodába vagy iskolába írattuk-e be, és egyáltalán jó példát tudunk-e mutatni számára.
Amikor nem aggódunk, akkor örülünk. Az első mosoly, majd puszi, az első ajándékba adott irkafirka vagy az első vers, melyet az anyák napján elmond a gyerek, különösen megható, de a hétköznapok mindegyike ad örömöt. Öröm a gyerek léte, az érintése, a tudat, hogy van.
Szólhat május első vasárnapján az „orgona ága, barackfa virága”, de az anyák mindennap érzik és élvezik ezt a gyönyörű és egyszerre nehéz állapotot.
Comments are closed.
